A zsidóság és cigányság sorsközössége, a nácik által való üldöztetésük, elhurcolásuk és szenvedéseik nyomán az idei megemlékezésen Sztojka István CNÖ elnök mondott emlékező beszédet. Az önkormányzat nevében Simon Zoltán alpolgármester, valamint Tihanyi Tiborné és Kákonyi István képviselők helyeztek el koszorút az egykori zsinagóga – ma városi képtár – Hunyadi utcai épülete melletti téren található emlékműnél, emlékezve a fekete gránit emléktáblán nevükkel szereplő áldozatokra.
A megemlékezés felütéseként egy tradicionális zsidó siratóének hangzott el hanghordozóról, majd Póli Róbert szavalta el Radnóti Miklós Harmadik ecloga című versét, megadva a megemlékezés alaphangulatát.
Ezt követően Sztojka István mondott emlékező beszédet.
Tragikus esemény emléknapja a mai, 2009 óta ez a nap a kalocsai zsidóság emléknapja: 77 évvel ezelőtt, 1944. június 18-án a német megszállókkal kollaboráló hatóságok megkezdték a kalocsai zsidóság deportálását.
Hozzávetőlegesen hatszáz izraelita embert hajtottak embertelen módon végig a kalocsai főutcán, hogy a szegedi gyűjtőtáborba vigyék őket, majd onnan Auschwitzba, hogy gázkamrákba terelve az embereket, nőket, férfiakat, fiatalokat és időseket legyilkoljanak egy ordas eszme miatt. A legtöbbjük soha nem tért onnan vissza.
A szónok fölidézte édesapja, a szegény, árva gyermek tapasztalatát a kalocsai zsidókról, akiktől sokszor kapott enni, amivel megmentették az éhhaláltól.
Sztojka István párhuzamot vont a zsidók és a cigányok által átélt szenvedések és borzalmak között, elismerve, hogy jelentősen több zsidó ember veszett oda a haláltáborokban, mint cigány.
De mi is, közösségünk is megélte, illetve a fiatalabb nemzedék átérzi, hogy milyen volt megalázva, állatok módjára hajtva, marhavagonokban szállítva az embereket.”
Nemzetiségi vezetőként és civilként is fontosnak tartotta, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk, hogy a történelem ne ismételje meg magát, hogy az emberek vallásuk, identitásuk és származásuk miatt ne kerüljenek ismét ilyen helyzetbe.
„A MI GENERÁCIÓINK NEM FELELŐS AZÉRT, AMI TÖRTÉNT, DE AZÉRT IGEN, HOGY SOHA TÖBBET NE TÖRTÉNHESSEN MEG!”
– mondta Sztojka István, aki emlékezését Radnóti Miklósnétól származó idézettel zárta:
Most már biztosan nincs meg. Le merem írni, mert így van. Isten elhagyott engem, le merem írni, mert így van. Minden-minden földöntúli pártfogás, szeretet nélkül maradtam itt. Mire volt jó a megmenekülésem, miért nem jutottam inkább a nyilas gyilkosok kezére, hogy kínok kínjával én pusztultam volna el inkább, mint ő, a drága szent, a legjobb, a leggyanútlanabb, aki élt. Minek maradtam itt, Uramisten?" Gyarmati Fanni, Radnóti Miklós özvegye megrázó gondolatait követően az emlékművet az önkormányzat és számos civil és társadalmi szervezet delegációja koszorúzta meg, majd a megjelent magánszemélyekkel együtt zsidó szokás szerint kavicsokat, illetve a kegyelet mécseseit helyezték el az elhurcoltak nevét őrző emléktábla lábazatán, fejet hajtva a túlélők fájdalma előtt is.