2025. 04. 24. csütörtök
György
: 407 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Bajtársi találkozó volt koszorúzással Kalocsán, a katonavárosban – Négy fegyveres hagyományőrző egyesület összetartása a színházban

Bajtársi találkozó volt koszorúzással Kalocsán, a katonavárosban – Négy fegyveres hagyományőrző egyesület összetartása a színházban
Illés György Cinó  |  2021. 08. 27., 12:01

Szerdán délelőtt a Negyvennyolcasok terén, majd a sétálóutcában katonazenekari térzenével, koszorúzással, a résztvevő szervezetek zászlóira szalagkötéssel, az itt szolgált alakulatoknak emléket állító plasztika megkoszorúzásával kezdődött, majd a színházban emlékező, köszöntő beszédekkel és kulturális műsorral folytatódott a bajtársi találkozó, a Kék Duna Vendéglőben eltöltött közös ebéd tette föl a koronát. Az alkalom apropóját többszörös jubileum adta, ugyanis az éppen 20. kistérségi és 25. régiós bajtársi találkozón az egyik résztvevő szervezett szintén húszéves évfordulóját ünnepelte, egy másik pedig már ötvenéves nagyjubileumát ülte meg a bajtársakkal közösen.

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Dél-alföldi Régió (BEOSZ DAR,) a Honvéd és Rendvédelmi Szervek Bajtársi Egyesülete (Horeszbe), a Kalocsai Honvéd Kulturális Egyesület Kalocsai Légvédelmi Katonák Hagyományőrző Köre (Kahoke, KLKHK), amely egyben a Honvédség és Társadalom Baráti Köre (HTBK) részvételével augusztus 25-én Kalocsán tartotta a XX. bajtársi találkozóját.

A találkozón a Magyar Honvédség 59. számú Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisának díszzászlóalja adott díszőrséget, illetve katonai tiszteletadást a sétálóutcában tartott koszorúzáson.

A találkozó alkalmából reggel kilenc órától a Negyvennyolcasok terén, majd a sétálóutcában adott térzenét a koszorúzás során is zenei szolgálatot teljesítő MH Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar, a találkozó résztvevői mellett a sétálóutcában járó-kelők nagy örömére.
Egy zeneszámot videóra is vettünk.


Az alkalom ünnepélyességét több kerek évforduló emelte.

A huszadik kistérségi és huszonötödik régiós bajtársi találkozón a Kahoke, KLKHK megalakulása 20. a Horeszbe fennállása 50. évfordulóját ünnepelte.

Tíz órától a sétálóutcában, a volt Tisztiklub előtt kihelyezett, ’Kalocsa, a katonaváros’ emlékét idéző térplasztikánál – Kiss István alkotása – katonai tiszteletadással, szalagtűzéssel egybekötött koszorúzást tartottak.

Képgaléria megtekintése (64 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Illés György Cinó / KALOhírek


Fél tizenegytől a kalocsai színházban tartották meg az ünnepi állománygyűlést, amelynek zárásaként, fél tizenkettőkor ünnepi műsort láthattak a résztvevők a Mezei Virágok Népdalkör közreműködésével.

A rendezvény fővédnöke dr. Benkő Tibor, Magyarország honvédelmi minisztere, védnökei Hazuga Károly nyugalmazott altábornagy, a BEOSZ elnöke, valamint dr. Filvig Géza, Kalocsa város polgármestere voltak.

Filvig Géza a találkozó elején a város és az önkormányzat nevében köszöntötte a megjelenteket, örömét fejezve ki, hogy városunkat választották a rendezvény helyszínéül.

A polgármester fölidézte, hogy Kalocsán két nagy létszámú laktanya is működött, amelyek a hadsereg szervezeti átalakításai nyomán mára elnéptelenedtek.

Nagyon nagy öröm az, hogy a hagyományőrzők és akik itt szolgáltak még visszatérnek a városunkba, és különböző szervezeti formákban, különböző alkalmakat kihasználva itt találkoznak, életben tartva Kalocsának ezt a fontos hagyományát, a katonavárosi hagyományt”
– mondta köszöntőjében a polgármester.
A bajtársi találkozó közös ünnepi ebéddel zárult.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-22 09:45:11
A versenypályákról jól ismert és sokak által szeretett Miki jelenleg egy másfajta küzdelmet vív – saját egészségéért. A Qualisport csapat közösségi üzenetben számolt be a pilóta állapotáról, aki több sikeres gerincműtéten van túl, és most minden a felépülésén múlik.
2025-04-20 19:40:06
Húsvét vasárnapján a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházban szentmisét mutatott be Dr. Bábel Balázs érsek, metropolita.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 24., 13:41
A Google egy új, interaktív Doodle-játékkal lepte meg a felhasználókat 2025. április 24-én, amely az áprilisi utolsó félholdat ünnepli. A „Rise of the Half Moon” című játék szórakoztató módon tanítja meg a Hold fázisait. Még >>>
2025. 04. 24., 12:40
A következő napok időjárása változékony arcát mutatja: záporok, zivatarok, viharos széllökések és hőmérséklet-ingadozások jellemzik az ország időjárását. Vasárnaptól azonban már javulásra számíthatunk. Még >>>
2025. 04. 24., 11:30
A paksi rendőrök a lakosság segítségét kérik. Még >>>
2025. 04. 24., 10:45
Minden év április 24-én ünneplik hazánkban a Rendőrség Napját, amely a rendőri hivatás fontosságára és a szolgálatot teljesítők megbecsülésére hívja fel a figyelmet. A jeles nap történelmi és társadalmi jelentőséggel is bír. Még >>>
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK