Farkas István uszódi református lelkipásztor húsvéti gondolatai – „Hiszem a feltámadást!”

„Sok.”

Így voltak ezzel a Korinthus városában lakó keresztyének is, akik görög szellemiségű és műveltségű emberek voltak, és a görög filozófián nevelkedtek. Ez a testet a lélek börtönének nevezi, és üdvözli a halált, mint egy megváltó, szabadító erőt, ami visszaadja a lélek szabadságát.
A lélek halhatatlanságának torz hitébe kapaszkodva néztek szembe a halállal – és nem féltek. Amikor azonban keresztyének lettek, ezt a gondolkodást le kellett vetkőzniük, mert Krisztus mást hirdetett. Nehezen ment a feltámadásról szóló keresztyén tan elfogadása, ezért figyelmezteti őket Pál apostol ezekkel a szavakkal: „Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nem támadnak fel a halottak? Hiszen ha nem támadnak fel a halottak, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.” /Pál 1. levele a Korinthusiakhoz tizenötödik rész, 12-14. vers/


Sok múlik ezen!

Aki nem hiszi, hogy Jézus húsvétkor feltámadt a halálból, az teljesen félreérti Őt. Mert minden szava, minden cselekedete, és minden csodája csak előkészület a feltámadásra.

Mindaz a szolgálat, amit Ő elvégzett az emberek között ezen a világon, fölösleges félmunka lenne, aminek nincs semmi értelme. A feltámadás az, ami hitelessé teszi az Ő életét, és igazzá a szolgálatát!

A keresztyén hit ezen áll vagy bukik: Jézus feltámadt-e a halálból? Ha nem, akkor mindaz, amit mondott és tett, semmit nem ér. De nem ér a mi hitünk sem sokat. Ha viszont feltámadt, ahogyan az Írás mondja, azzal az egyedül igaz vallássá tette a keresztyénséget.

Olyan erős a hitem, amennyire hiszem a feltámadást.

Tényleg sok számunkra a feltámadás?

Tényleg sok.

Mert a halált annyira végesnek és megmásíthatatlannak tartjuk, hogy nehéz elképzelni azt, hogy erős szorításából bárki számára van kiút. A Jézus feltámadásába vetett hit éppen ezen segít. Ugyanis nem a halálra néz, arra a hatalomra, amivel mindenkinek van dolga az élete során, amikor megáll egy ravatal mellett, és búcsúzik szeretteitől. A feltámadás-hit Jézusra néz, aki a Krisztus, az élő Isten Fia. Ami az embereknek nem sikerülhet, az az Istennek igen.

Jézus nem emberi módon, valamilyen varázslat segítségével támadt fel, hanem az Atya isteni hatalma révén, aki életet ad és teremt minden körülmények között, adott esetben még a sírban is.

„Minden.”

A Biblia éles különbséget tesz a halottak, vagy tetszhalottak életre keltése és a feltámadás között. A megelevenítésre több példa van a Szentírásban. Már az Ószövetségben is találkozunk vele. Illés megeleveníti a sareptai özvegyasszony fiát /Királyok első könyve, 17.rész./
Az Újszövetségben Jézus cselekedeteként három alkalommal, de egy alkalommal maga Pál is visszaadja valakinek az életét.

Ez a megszűnt életfolyamatnak a testben való továbbfolytatását jelenti. Valakinek, akinek korábban megállt a szíve, ismét dobogni kezd. Életre kel. De ugyan erre a véges életre ébred fel ismét, ugyanezt a földi életet kapja vissza, aminek a végén ott várja őt is a halál.

A feltámadás ezzel szemben valami egészen más. Úgy mondhatnánk, hogy a létezés egy új formájába való átlépés. Ezt igazán hitelesen csak Jézusnál látjuk, hiszen (eddig) Ő az egyetlen, aki feltámadt a halálból.

Jézus feltámadásának történetében az evangéliumok megőriztek egy érdekes jelenetet. Amikor húsvét vasárnap reggelén az asszonyok kimennek a sírhoz, megjelenik nekik Jézus. Az első pillanatban nem ismerik meg. Mária Magdolna azt hiszi, hogy a kertész az, aki a sírkertet gondozza. Csak amikor közelebb jön, és megszólal, akkor ismerik fel, hogy az Úr az.

Miről árulkodik ez a jelenet?

Arról, hogy a feltámadás egy kicsit megváltoztat bennünket. Felismerhetőek maradunk, de változáson megyünk át. A feltámadásban egy valóságos test adatik nekünk. A feltámadás után is megőrizzük emberi formánkat. Ez azonban minőségben és erőben is sokkal felette áll a mi mostani romlandó, erőtlen és beteges testünknek. Végeredményben mondhatjuk, hogy a mi mostani testünk istenien átformált alakja a feltámadott test. Szintén idézhetjük Pált: „De megkérdezhetné valaki: hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jelennek meg?

Esztelen! Amit elvetsz, nem kel életre, míg előbb meg nem hal, és amikor vetsz, nem a leendő testet veted el, hanem csak a magot, talán búzáét vagy valami másét… Így van a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben.

Elvettetik földi test, feltámasztatik lelki test.” /Pál első levele a Korinthusiakhoz, 15. rész./

Ez a bizonyos lelki test nem érez fájdalmat, nem fárad el, és nem öregszik. Nem is hal meg sohasem. Az az örökkévalóság teste a számunkra. Ez a lelki test mindenkié. Mert a feltámadás mindenkire egyaránt vonatkozik. Abban mindenkinek része lesz. Csak addig, amíg valaki az életre támad fel, és a mennyben lesz örök lakása, addig valaki az örök elvettetésre, a kárhozatra támad fel, és az lesz az ő része.

Az Úr az életre való feltámadást szorosan összhangba hozza az Ő értünk végzett engesztelő munkájával. E szerint nem lehet az életre támadni anélkül, hogy nem hinnénk Jézusban, mint Krisztusban, aki a Golgotai kereszten eleget tett minden bűnünkért. Akiben ez a hit megvan, az fog az örök életre feltámadni. És azé lesz az örök élet ajándéka.

Húsvét erről a feltámadásról beszél.

Jézus a kereszten legyőzte a bűnt, és feltámadásával legyőzte a halált. Azt az örök halált, ami egyenlő az Isten nélküli léttel. Egy képpel elmondva: rést ütött a halál rettenetes fekete pajzsán. Ezen a résen Ő volt az első, aki átjutott az életre, de nem Ő az egyetlen! Mert mindazok, akikben igaz hit van, követni fogják Őt ezen az úton, amikor feltámadnak az életre.

A meghalást nem kerülhetjük el, az megtörténik a mi esetünkben is, de átmenetet jelent az életre.

Gyermekkoromban megesett, hogy nem az ágyamban aludtam el, hanem a szüleim ágyában. De akkor, amikor már mélyen aludtam, édesapám felemelt, és átvitt a saját helyemre. Csak reggel vettem észre, hogy hol is vagyok. Nem is emlékeztem arra, hogyan kerültem át a saját helyemre.
Ilyen a meghalás és a feltámadás a hívő ember számára. A testi halálban a mennyei Atya kézbe vesz, és áttesz a mennyben számomra elkészített helyre.

„Sok” – „Minden”

Az ember sokat szeretne ebben az életben. Sokat a szépből, a gazdagságból, az időből, az örömből, a gyönyörből. Sokat a sikerből, az elismerésből, az érvényesülésből, a megbecsülésből. Sokat az életből – azt, hogy ne érjen véget. De sajnos újból és újból rá kell jönnünk, hogy halhatatlanság csak a filmekben van – számunkra nincs.

A sokat akaró ember számára Isten mindent akar. Nem csak sokat, hanem mindent! Erről beszél a feltámadás. Mert mindaz a „sok”, amit az ember erre az életre betáraz magának csak itt érvényes, e földi keretek között. A „minden” viszont ott lehet a miénk, az örökkévalóságban. Mert az van.

Nincs halhatatlanság, de van örök élet! Ez a feltámadás legfőbb üzenete.

Ami húsvétkor történt Jézussal, az sok az emberi értelem számára.

Azonban a hit számára ez a minden.

Isten részéről, aki mindent odaadott, ez csodálatos ajándék.

Te hiszed a feltámadást?

                                                     Farkas István
                                                  református lelkipásztor