A megemlékezés a szokásos forgatókönyv szerint zajlott: a Himnusz és a Szózat adta keretét, és mielőtt az egybegyűltek megkoszorúzták az ’56-osok emlékkövét, és elhelyezték annak lábazatán a kegyelet és tisztelet mécseseit, Török Ferenc önkormányzati képviselő mondott ünnepi megemlékező beszédet, irodalmi felütésként pedig Póli Róbert szavalata emelte az alkalom fényét.
Hétfő délután négy órakor a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából gyülekeztek a megemlékezők az ’56-os emlékparkba, hogy az önkormányzat szervezte koszorúzás és megemlékezés alkalmával együtt róják le kegyeletüket a kommunizmus világszerte százmilliónyi áldozata előtt.
Miután Faludy György versének értő tolmácsolásával Póli Róbert megalapozta az alkalom ünnepélyességét, Török Ferenc önkormányzati képviselő mondott megemlékező beszédet, fölidézve a 72 évvel ezelőtt történteket.
Az emléknap apropóját az az eset adja, amikor Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947-ben ezen a napon a kommunistákkal szembeni kiállása miatt jogellenesen, képviselői mentelmi joga ellenére letartóztatták a szovjet hatóságok, és elhurcolták a Szovjetunióba. Ott összesen nyolc évet töltött fogságban, előbb a Gulagon, majd 1951. szeptember 25-től az Állambiztonsági Minisztérium moszkvai központi börtönében.
Az eset ezzel a demokrácia és a szabadságjogok semmibevételének jelképévé vált, amely egyben az első lépés volt a kommunista pártnak ellenszegülők kiiktatása útján, ami a totális egypárti diktatúrában teljesedett ki.
Ünnepi beszédében Török Ferenc hangsúlyozta: ezen az emléknapon nemcsak a történelmi tényekre, hanem azokra is emlékezünk, akiket börtönbe zártak, vallattak, kínoztak, megbélyegeztek, csoport- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek. Vagyis mindenki, akit a szabad cselekvés és választás lehetőségétől megfosztottak, testileg és lelkileg megnyomorítottak.
Török rámutatott: bizonyos értelemben szüleink és a mi generációnk többsége is áldozata a kommunista ideológiának, a belőle kinövő, az 50-es években kemény, majd a Kádár korszakban felpuhult diktatúrájának, hiszen nem csak az az áldozat, akit fizikailag megsemmisítenek.
Szüleink át- és megélték a következő szavak jelentését: padláslesöprés, fekete autó, kolhozosítás, internálás, kötelező taps, beszervezés, árulás. Mi megéltük velük együtt azt, hogy nem akkor és oda utazhattál ahova akartál. Mikor a polgári vagy értelmiségi családi háttér nem jelentett mást csak hátrányt. Amikor nem a tudás, csak a párthűség, a „megbízhatóság” számított csupán.”Ugyanakkor Török arra is rámutatott, hogy „a legvidámabb barakk”, a „hobbykertek országa”, a SZOT és gyerektáborok világa mind azt szolgálták, hogy ne vegyük észre, hogy áldozatok vagyunk egy magát a nép barátjának beállító, totális elnyomó rendszernek.
Stockholm-szindrómásak lettünk, és sokan a mai napig is azok maradtak!
Igen, ők is áldozatok, akik a mai napig visszasírják a Kádár korszak népjólétét mely következményeként gazdasági és morális válság maradt az országra a XX. század utolsó évtizedére!”A szónok arra sarkallt, hogy ne engedjük feledésbe merülni nemzetünk e szomorú, sok tragédiával terhelt időszakát, hogy az új generációnak is átadjuk a megismert múltat, annak hibáira rámutatva, hogy így adjunk olyan erkölcsi tartást a fiataloknak, hogy ne lehessenek, ne legyenek kiszolgálói vagy bábjaik semmilyen elnyomó rendszernek.
Így ismerhetik fel és érthetik meg , hogy a cél nem szentesítheti az eszközt, nem lehet jó egyetlen cél sem amihez embertelen és erkölcstelen út vezet.”Török Ferenc végül mérlegre tette a XX. század két totalitárius rendszerét, a manapság gyakorta relativizálni próbált kommunizmust és a fasizmust, és azonos súlyúnak vélte őket, mondván
A fasiszta terror áldozatai feletti gyászunk csak akkor kap morális igazolást, ha a kommunista diktatúránk bűneire, embertelenségére nem keresünk mentségeket!”A rendezvény végén az egybegyűltek koszorúkat és mécseseket helyeztek el az ’56-osok emlékkövének talapzatán.