Nemzeti Összetartozás Napja – „Én erre a cseppre vagyok a legbüszkébb”

Az Asztrik téri fák lombjainak árnyékában húzódó megemlékezőket Markó Mónika köszöntötte, majd az ünnepség nemzeti hagyományainkat követve a Himnusz közös eléneklésével vette kezdetét.

A továbbiakban Póli Róbert szavalta el Wass Albert Üzenet haza című költeményét. Az irodalmi bevezető után ünnepi beszédet Buzogány Szabolcs mondott, aki erdélyiként igazi szívből szóló, lelkes szónoklatot intézett az egybegyűltekhez, magvas gondolatokat kölcsönözve mások mellett Tamási Árontól és Wass Alberttől is.

Képgaléria megtekintése (16 db kép)

„ez valami nagy dolog, valami nagy és magasztos”

A szónok kifejezte a megilletődöttségét, amiért erdélyi székely magyarként itt, Kalocsán állhat az ünneplők előtt, s hogy mit jelent számára a magyarsághoz tartozás, egy gyermekkori emlékkel érzékeltette, amikor is egy nemzetközi futballközvetítést hallgatva meglátta a rádió recsegő hangján megszólaló Himnusz hallatán nagyapja szeméből kibuggyanó könnycseppeket – azok mutatták meg neki először a nemzethez tartozás fontosságát:

Látva nagyapám könnyeit, tudtam, hogy ez valami nagy dolog, valami nagy és magasztos, hogy mi magyarok vagyunk. 1920. június 4-e - Trianon; nemzeti gyásznapunk, emléknapunk – tért a tárgyra Buzogány Szabolcs, kifejtve: mindannyian tudjuk, hogy országunkat milyen csapás érte minden téren ezen a napon, amikor

nemcsak a nemzetet szakították szét, hanem a lelkünket, az önbizalmunkat, az önbecsülésünket is.

Képgaléria megtekintése (16 db kép)

Buzogány Szabolcs hangsúlyozta az önbecsülésünk visszaszerzésének fontosságát, egymás kezének megfogását, hisz csak így van esélyünk a megmaradásra, és mindebben az anyaországnak kiemelkedő szerepe van.

Ám miközben számos új, reménykeltő kezdeményezés tapasztalható e téren, a másik oldalon, az elcsatolt részeken még mindig nagy küzdelem folyik a magyar nyelv, a jelképeink zavartalan használatáért, az iskoláinkért, egyházainkért a megmaradásért – mondta.

El kellene jutni oda, hogy ne legyen tabu sehol a magyar zászló, a himnusz, vagy akár az ősrégi magyar nevek használata. Nemzeti önismeret

De elengedhetetlen a nemzeti önismeret mélyítése is: nem elég csak magyarul beszélni, hanem azt is el kell érni, hogy ne kelljen székely nemzettestvéreinknek olyan kérdéseket hallania odahaza, hogy „hogy’ lehet az, hogy elutazunk 700 km-t és mindenki magyarul beszél?”, vagy „kint voltam nálatok és nagyon tetszettek azok a szép román kapuk”.

A magyar nemzeti öntudat erős, lehet rá építkezni – mondta a szónok:

Van közös múltunk, erős gyökereink, és igenis, van közös jelenünk, és még fontosabb: van jövőnk. A Himnusz, a Szózat, a zászló, a nyelv, a népdalok, az alkotók és az alkotások, hősök, áldozatok, emlékek és emlékhelyek, mind a nemzeti öntudat az összetartozás alkotóelemei – mondta Buzogány Szabolcs, köszönetet mondva dédapainknak, nagyszüleinknek, akik legyőzték elkeseredésüket a diktátum igazságtalansága miatt, és töretlen hittel dolgoztak azért,hogy erre a napra ne mint gyász, hanem mint ünnep tekinthessünk, mint a nemzeti összetartozásunk ünnepére.

Képgaléria megtekintése (16 db kép)

Nem elég…

De mit tehetünk mi mai erdélyiek, magyarországiak, délvidékeik, felvidékiek vagy a világon bárhol élő magyarok? – kérdezte a szónok, majd sorolta a kézenfekvő lehetőségeket:
Beutazhatjuk a Kárpát-medencét, programokat szervezhetünk, kapcsolatokat kezdeményezhetünk, építhetünk az elcsatolt országrészekkel.
De óvott a felszínességtől is:

Nem elég csak kiutazni az elcsatolt területekre és nagy hanggal mondogatni: ’ez is a miénk volt, ezt is elvették'! Nem elég hétvégi magyarként valamelyik nemzeti rock együttes Trianon-dalát teli torokból üvölteni! 
(…) 
Kezdjük el tehát megtömni gyerekeink hátizsákját dalokkal, énekekkel, mesékkel, történetekkel, legendákkal, s nem utolsó sorban példaértékű személyiségek [életének és művének] megismerésével.’ 
Így ők is, miután megértették, megtanulták, megszerették azokat, továbbadhatják majd utódiknak. Egy vér…

Mindezt tehát meg kell tennünk egy olyan jövő reményében, amelyben büszkén énekelhetjük együtt Dunaszerdahelyen a stadionban, vagy Csíkszeredában, egy jégkorongmeccsen, Szabadkán, Vancouverben vagy Kalocsán, hogy „Történjen bármi ,amíg élünk, s meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk” – zárta ünnepi gondolatait Nyerges Attila slágerét idézve Buzogány Szabolcs, aki azonban épp erről a vérségi kérdésről mondta el korábban a beszéde talán legszebb gondolatát, Papp Lajos professzor pár éve a kalocsai színházban elmondott szavait kölcsön véve, aki azt mondta:

Bennem sok mindenféle vér csordogál szerb, tót, török, talán magyarból a legkevesebb, de az a kevés magyar olyan, mint egy csepp tinta egy pohár vízben; elszínezi azt. Én erre a cseppre vagyok a legbüszkébb. Buzogány Szabolcs beszédének hatását jellemzi, hogy az ünnepély után többen odamentek hozzá gratulálni, köztük a városi rendezvényeink gyakori szavalójaként is megismert Váczi Attila, akit – maga is felvidéki származású lévén – annyira megérintett a beszéd, hogy elmondása szerint itt-ott meg is könnyezte azt.

Koszorúzás

Az ünnepi beszéd et követően az önkormányzat nevében az államalapítási emlékmű lábazatán koszorút helyezett el a trianoni békediktátum okozta szenvedésekre emlékezve dr. Kiss Csaba, Kalocsa város jegyzője, valamint dr. Tóth Kovács Ádám aljegyző, majd példájukat több szervezet képviselője követte.
Bennük felismertük a helyi Jobbik pártszervezet Szabó Balázs vezette delegáció ját, illetve az ’1956. Magyar Nemzetőrség’ honvéd hagyományőrző szervezet küldöttét.

A rendezvény a Szózat közös eléneklésével zárult.