Június 4-én írták alá a trianoni békediktátumként emlegetett dokumentumot, amelynek hivatása lett volna nemzetünknek eltörlése a történelem színpadáról. Bár alig fölfogható pusztítást végzett, e szerepét nem töltötte be: itt vagyunk, és 2010. óta nemzeti emléknap keretében is megemlékezünk az igazságtalan döntésről.
Pénteken délután négy órakor az Asztrik téri országzászló emlékműnél tartották Kalocsa város összetartozás-napi megemlékezését. A 101 évvel ezelőtt aláírt, igazságtalan trianoni békediktátum napjára időzített emléknapon a Himnusz közös eléneklésével kezdődött és a Szózat hangjaival zárult megemlékezésen az elcsatolt felvidéki terület ősi magyar városában, Kassán született költő Szabó László Dezső mondott beszédet, akinek az alkalomhoz kötődő versét irodalmi felütéseként Póli Róbert szavalta el.
A Trianon tragédiája által személyesen is érintett szónok az emlékező beszéd keretei között több alkalommal elcsukló hangon osztotta meg hallgatóságával a szülőföldjére való látogatásának élményeit.
A 2010-ben törvénybe foglalt emléknap lényegét a törvény preambulumának utolsó sorai így fogalmazzák meg:
„1920. június 4-én aláírt békediktátum által okozott politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémák máig tartó megoldatlanságával, egyaránt tiszteletben tartva a magyar nemzet érdekeit és más nemzetek jogát arra, hogy a magyarság számára fontos kérdésekről másként gondolkodjanak, attól a céltól vezettetve, hogy e cselekedettel hozzájárulunk a Kárpát-medencében együtt élő népek és nemzetek kölcsönös megértésen és együttműködésen alapuló békés jövőjéhez, s egyúttal a XX. század tragédiái által szétdarabolt Európa újraegyesítéséhez, alkotjuk meg e törvényt.”
E törvény a környező országokban eléggé ellenséges visszhangot váltott ki, noha a diktátum nemcsak területet, de jelentős magyar ajkú népességet szakított ki az anyaország testéből. A békediktátum Magyarországot sújtotta a legjobban, még a szintén vesztes Ausztria is területeket kapott hazánktól – mutatott rá a szónok, aki személyes érintettsége révén saját, közvetlen élményeivel is érzékeltette az úgynevezett „béke” valóságát.
1938-ban a Felvidék egy része, és Kassa, a szülővárosom is visszakerült a megcsonkított Magyarországhoz. Ám jött a második világháború, és 1945 telén el kellet hagyni családomnak, szüleimnek, nővéremnek és két öcsémnek velem együtt szülővárosunkat, mert közeledett a front, és édesapám jól tudta, hogy mint a kassai magyarság prominens személyiségét és családját, mi várja, ha a szovjetek elérik Kassát. Eközben három bátyja a fronton harcolt. Később kiderült, hogy a szovjet bevonulás után a KGB valóban azonnal kereste édesapját, akit később a Benes-dekrétumokban tizenkét társával együtt vitatható módon,
PUSZTÁN MAGYARSÁGA MIATT HÁBORÚS BŰNÖSNEK NYILVÁNÍTOTTAK
– idézte föl a családját ért igazságtalanságokat Szabó László Dezső, aki elgondolkodtatónak vélte, hogy e dekrétumok még ma is érvényben vannak.
„A TÖRTÉNELEM KEGYETLEN, DE AZ ÖSSZETARTOZÁS TÉNYE ÉS TUDATA RENDKÍVÜLI ERŐT AD”
Ez bebizonyosodott a csehszlovák éra alatt 1920. és 1938. között. Erőt adott minden időben azokkal a magyar testvéreinkkel együttérezni, akiket a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és a Partiumban elszakítottak tőlünk. Természetes önvédelmi reakció e helyzetben az összetartozás tevékeny megjelenése a magyarság részéről, különösen, mert a magyarokat az elszakított részeken másodrendű állampolgárként kezelték.
Az egykori magyarországi kommunista vezetésnek ez nem volt fontos, ezt ki is jelentették, de a rendszerváltás után is kellett néhány év, hogy a nemzeti érzés és tudat az összetartozás megjelenjen a kormányzati, külpolitikai törekvésekben is.
2010-ben a polgári kormány Orbán Viktor miniszterelnök adott kellő hangsúlyt annak, hogy a politikai határokon túl rekedt magyarság sorsát figyelemmel kísérjék. A kormány ezt célzó politikája határozott, célratörő, de nem agresszív – mondta a szónok, aki úgy vélte, különösen az EU tagországaiban biztosítani kellene a nemzeti kisebbségek alapvető nemzeti jogait, többek közt az anyanyelvi oktatást, tanítást, az anyanyelvi kultúra hozzáférhetőségét, ami sajnos nem minden tagállamban evidens. Bő ezredéven át a magyarság békében élt együtt az országon belül nemzetiségeivel.
Most
TUDOMÁSUL KELL VENNIE A TÖBBI NEMZETNEK, HOGY A MAGYARSÁG, A MAGYAR NEMZET EGYSÉGES, ÉS A MAGYARSÁGOT NEM VÁLASZTHATJÁK EL A POLITIKAI HATÁROK!
Összetartozunk, de ez az összetartozás nem születési előjog, mert „magyarnak nem kell születni, magyarrá válni lehet!” Ezt bizonyítja Hunyadi János, Dugonics Titusz, a Frangepánok, a Zrínyiek, II. Rákóczi Ferenc fejedelem hű ruszin kurucai, Petőfi Sándor, vagy az aradi vértanúk sorában Knezić Károly, Aulich Lajos, Lahner György, Poeltemberg Ernő, Schweidel József és Leiningen-Westerburg Károly. Szabó László Dezső említette még a XX. század egyik irodalmi nagyságát, a szintén kassai születésű Márai-Grosschmidt Sándort, akinek édesapja, Grosschmid Károly, a szónok édesapjának jó barátja volt.
Az anyaországban élő nemzetiségeink a jogaikban, saját nemzeti tudatuk megtartásában, megélésében semmilyen gátat nem szenvednek, miközben kebelükből származó honfitársaink tevékeny részesei az össznemzeti célok megvalósításának, szintén bizonyságát adva, hogy
magyarrá válni lehet, amit lehetővé tesz befogadó mentalitásunk, több évszázados kultúránk vonzereje és közös anyaföldünk, valamint anyanyelvünk, ugyanis a magyar nyelv birtoklása és használata megváltoztatja a gondolkodás mikéntjét.”
Összeköti nemzetrészeinket és élő nemzetiségeinket ezredéves örökségünk, az Anyaföld is. Mindezek fényében kijelentette:
A MAI MAGYARSÁG ÉS A MAGYAR NEMZET EGYÉGES, NEM VÁLASZTHATJÁK SZÉT POLITIKAI HATÁROK!
Szabó László Dezső egy személyes élményét is fölidézte, amikor 1975-ből, amikor eljövetelük óta először látogatott szülővárosába.
Szavakban kifejezhetetlen érzés volt elsétálni a hajdani Deák Ferenc utca 5.sz. előtt, ahol születtem, meglátogatni azt az emeletes házat, ahol később laktunk. Felejthetetlen volt (…) a Szent Erzsébet dómban megsimogatni a keresztelőmedencét, és meglátogatni a dóm történelmi zarándokhelyét, a Rákóczi kriptát, tisztelegni a nagy fejedelem előtt, és koporsójára egy nemzeti színű szalaggal átkötött virágcsokrot helyezni” emlékezett vissza az elérzékenyültségtől megremegő hangon a szónok, aki a továbbiakban
MÉLTATTA AZT A KORMÁNYZATI POLITIKAI TÖREKVÉST, MELY A KÖZÉP-EURÓPAI NEMZETÁLLAMOK, LENGYELORSZÁG, MAGYARORSZÁG, SZLOVÁKIA, CSEHORSZÁG GAZDASÁGI, POLITIKAI ÖSSZEFOGÁSÁT CÉLOZZA, DE AZ ADOTT NEMZETEK SZUVERENITÁSÁNAK SÉRELME NÉLKÜL.
Emellett a magyar tannyelvű külhoni iskolák anyagi és szellemi támogatása is folyamatos a kormányzat részéről, és a diákcserék, tanulmányutak oda-vissza adnak impulzusokat a határon túli és az anyaországi fiataloknak az összetartozás tudatosításához. Mozgalmas és jól működő testvérvárosi kapcsolatok alakultak ki, erősítve az összetartozás élményét, aminek a mai társadalom tudatába való beépítése folyamatosan végzendő feladat, hiszen összetartozva erősebbként szembe tudunk szállni mindenfajta kihívással.
A szónok végül arra kérte hallgatóságát, hogy az összetartozás gondolatát vigyék magukkal a hétköznapokba, mondják el gyermekeiknek, unokáiknak, és ne felejtsék el, hogy magyarnak lenni büszke gyönyörűség itt, és bárhol a világon.
A beszédet követően az országzászló emlékműnél koszorút helyezett el Kalocsa Város Önkormányzata nevében dr. Filvig Géza polgármester és Simon Zoltán alpolgármester, majd a város társadalmi és civil szervezeteinek, pártjainak képviselői helyezték el az emlékezés koszorúit.