2025. 04. 29. kedd
Péter
: 404 Ft   : 355 Ft Benzin: 589 Ft/l   Dízel: 597 Ft/l   Írjon nekünk

„Négykézláb” Máramaroson – Kalocsai apróságok nemzetközi sikere

2017. 05. 19., 09:14

A Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület „Négykézláb” csoportja május második hetében utazott mestereivel Máramarosszigetre Romániába. A fiatalok egy nemzetközi gyermek-néptáncfesztiválon vettek részt, amely egyben tudáspróba is volt, hiszen szakmai zsűri értékelte fellépésüket.

Dudás Szilvia felkészítő- és kísérő tánctanártól megtudtuk, hogy a rangos eseményre meghívásos alapon lehetett bekerülni, a kalocsai csoport számára még a tél folyamán érkezett a felkeresés, hogy szívesen látnák őket a fesztiválon.

– Rajtunk kívül voltak még ukránok, szerbek és rengeteg román csoport – írta le a nemzetközi fesztivál mezőnyét a tánctanár-koreográfus, hangsúlyozva, hogy az esemény amellett, hogy remek határon túli bemutatkozási lehetőséget jelentetett számunkra, nem volt tét nélküli.


Forrás: Dudás Szilvia / Facebook

– Ennek a csoportnak ez volt az első külföldi szereplése, amely egyben verseny is volt. Attól függetlenül, hogy a Négykézláb csoportunknak első, második, és harmadik osztályos gyermekek alkotják, gyönyörűen és nagyon természetesen táncoltak. Ezzel érdemelték ki a kategóriájuk legjobbjának járó első helyezést – emlékszik vissza Dudás Szilvia.

A tanárnő azt is elmondta, hogy a tanév folyamán mezőföldi táncokat gyakoroltak a gyerekekkel, az elmaradhatatlan kalocsai anyag mellett – ezen tájegységek lépései alkották tehát műsoruk gerincét is.


Forrás: Dudás Szilvia / Facebook

– A versenyprogramban mezőföldit táncoltunk, míg a felvonuláson kalocsai viseletben, kalocsai táncokkal vettünk részt. Ezeket együttesen értékelte a zsűri, mivel viszont több mint harminc csoport vett részt a fesztiválom, szóbeli indoklást nem kapott egyetlen csapat sem. Ez már csak abból fakadóan is nehézkes lett volna, hogy több országból, több nyelvet beszélő csoportok alkották a mezőnyt – meséli Dudás Szilvia.

Egy előzetesen kézhez kapott bírálólapon történt a minősítés, amelynek szempontrendszerében a folklorisztikai hitelesség mellett ott volt az előadásmód, az ének, a tánctudás, valamint a színpadi produkció, mint kerek egész.

Dudás Szilvia elárulta, hogy május 27-én akár személyesen is megnézheti a Négykézláb csoport díjnyertes műsorát iskolájuk évzáró műsorán, amelyet az érsekkerti szabadtéri színpadon tartanak. Ezután a Folklórfesztiválon köszönnek majd vissza a deszkákról az ifjú táncoslábú tehetségek, akik augusztusban közös táborozásra is készülnek.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 28., 10:01
Legutóbb az OECD Nukleáris Energia Ügynökség VVER Workshopjának résztvevői járták be új blokkok építési területét. A szakembereket Kiss László Gábor programigazgató kalauzolta az 5. blokki munkagödörben. Eközben Oroszországban, Szentpétervár mellett elindult a 6. blokki reaktortartály kovácsolása Európa egyik legnagyobb automatizált kovácsüzemében, az 5. blokk reaktortartályának összeállítása pedig hamarosan megkezdődik az AEM-Technologies volgodonszki üzemében. A gyártásindításon részt vett Szarvas Krisztián műszaki igazgató is. (x)
2025-04-27 09:35:12
Az NN Ultrabalaton nem csupán egy körbefutott tó története: kitartásról, közösségről és jótékonyságról szól. Az elmúlt közel két évtized alatt az esemény a magyar sportélet egyik ikonikus rendezvényévé vált.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 29., 12:53
A rendőrség napja alkalmából két kalocsai szakember is kiemelkedő elismerésben részesült: Hagymási-Lakatos Lilla r. zászlós „Az év rendőre” miniszteri díjat kapta, míg Kardos Péterné „Az év háttértámogatója” címet érdemelte ki. Még >>>
2025. 04. 29., 09:46
Az elmúlt hét közlekedésbiztonsági tapasztalatai alapján Bács-Kiskun vármegyében továbbra is komoly problémát jelent a gyorshajtás és az ittas vezetés – egy román sofőr az M5-ös autópályán okozott balesetet. Még >>>
2025. 04. 29., 09:36
Hamis SMS-ekkel próbálják megszerezni a fogyasztók adatait ismeretlen csalók, akik a Kiskunvíz Kft. nevében küldenek megtévesztő üzeneteket – figyelmeztet a szolgáltató. Még >>>
2025. 04. 29., 09:25
Egy hangos veszekedésről szóló bejelentés nyomán jelentek meg a rendőrök egy katymári háznál, de egészen más bűncselekményre bukkantak: egy házi cannabis-ültetvényre. Még >>>
2025. 04. 29., 09:24
Április 29-én a világ a táncot ünnepli – a művészetet, amely egyszerre fejezi ki az érzelmeket, őriz hagyományokat és teremt közösséget. A Tánc Világnapja alkalmat ad arra, hogy elismerjük mindazokat, akik e mozgásművészetet életformaként űzik – legyen szó néptáncról, balettről vagy modern irányzatokról. Még >>>
2025. 04. 29., 09:07
Május első hosszú hétvégéje előtt érdemes tervezni: bár pihenőnap lesz május 1-je csütörtök és május 2-a péntek is, cserébe május 17-én, szombaton dolgoznunk kell. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK