Mozgalmas időszakon van túl a Piros Rózsa Táncegyüttes, de az előttünk álló időszak is izgalmas lesz, hiszen egy év kihagyás után újra megtartják a látványos, lovas kocsis szüreti felvonulást, amelyen a tervek szerint immár a kalocsai és környékbeli tánccsoportok mellett határon túli táncosok is részt vehetnek majd.
A tavalyi évben elmaradt a kalocsai néptánc egyik fontos eseménye, a Kalocsai Szüreti Felvonulás, amelynek hagyományát a Piros Rózsa Táncegyüttes az idén feleleveníti.
Mégpedig a szándékok szerint immár nemzetközi szinten, ugyanis a vendég Kúla néptáncegyüttese lesz – bár ez még egyeztetés, szervezés alatt áll.
Ami biztos:
A NÉPTÁNC SEREGSZEMLÉJÉNEK IS TEKINTHETŐ LÁTVÁNYOS FELVONULÁSRA KALOCSA MINDEN TÁNCCSOPORTJÁT MEGHÍVTÁK A SZERVEZŐK, ÉS VÁRHATÓAN KÖRNYÉKBELI TÁNCCSOPORTOK IS CSATLAKOZNAK MAJD.
A szervező Piros Rózsa Táncegyüttes mozgalmas időszakra teszi föl ezzel a koronát.
Az év legjelentősebb eseménye az egyesület életében a júniusi minősítő fesztivál volt Szekszárdon, ahol tizenkettedik alkalommal szereztek kiváló minősítést. De az óta is szinte minden hétvégén programjaik voltak, színpadon álltak, legutóbb a Paprikafesztiválon, most pedig a szüreti felvonulásra készülnek, teljes erőbedobással.
A SZÜRETI FELVONULÁS OKTÓBER 14 ÉN LESZ, KALOCSA SZERTE.
A SZENTHÁROMSÁG TÉREN ZÁRUL MAJD A FELVONULÁS, ALIGHANEM FERGETEGES ÖSSZTÁNCCAL.
Az esemény kapcsán minderről Kákonyi István, a Piros Rózsa Táncegyüttes Egyesület elnöke a Kalocsa TV-nek nyilatkozott, a televízió programajánlóját portálunkon is megtekinthetik: