2025. 02. 17. hétfő
Donát
: 401 Ft   : 383 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Ordas a Paks II beruházást kiszolgáló és turisztikai célú szálláshely kialakítására pályázik

Zsiga Ferenc  |  2019. 02. 28., 14:15

„Soha ennyi sikeres pályázata nem volt még Ordas községnek, mint az elmúlt években” - mondta némi büszkeséggel a hangjában Szabó Zsolt polgármester, amikor a keddi, februári verőfényes napsütésben a község központjában találkoztunk.


Forrás: Zsiga Ferenc

A polgármester a középületekre mutatva jelezte, Ordason szinte már nincs olyan közösségi célra használt épület, amelyen a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány jellegzetes táblája ne hirdetné, hogy megújulásában a JETA forrás segített.

Szabó Zsolt szerint amennyiben a 2019 évre benyújtott JETA pályázataik nyernek, még inkább erősödhet a településen élők komfortérzete, esztétikusabb településkép fogadhatja majd az ide érkezőket.


Forrás: Zsiga Ferenc

A februárban benyújtott JETA pályázatok egyik célja, hogy a községháza mellett lévő, 2017-ben 15 millió forintból, ugyancsak az alapítvány által biztosított támogatásából a közösségi ház tetőszerkezetét és a tető héjazatát is újra cseréljék. A képviselő-testület döntése nyomán a februárban benyújtott pályázataik között ez a beruházási igény 5 millió 495 ezer forint összeggel szerepel.

A Paks II beruházás kiszolgálására és turisztikai célokra kialakítandó, az önkormányzat által korábban megvásárolt, központi fekvésű épület teljes körű felújítására 19 millió 944 ezer forint összegben pályáznak a JETA-nál.


Forrás: Zsiga Ferenc

Az idei, augusztus 20-i ünnepre időzített falunap méltó megrendezésére idén is egymillió forint pályázati igényt nyújtottak be. A polgármester itt ragadta meg az alkalmat, hogy felelevenítse, a tavalyi, háromnapos, JETA támogatásból megvalósult falunapi rendezvénysorozat máig emlékezetes az itt élők és az Ordasra látogatók körében.

A községházához érve az udvaron takaros kistraktorra lettem figyelmes. Mögötte a hozzá tartozó billenős pótkocsi, mellette a hóeke és a szárzúzó. Ám ami különlegessé teszi, hogy a haszonjármű a világ legjobb sportkocsijai közé sorolt Lamborghini márkanevet viseli. Ordason a kistraktort csak JETA Lamborghininek becézik, utalva arra a 11 millió 590 ezer 782 forint forrásnak az eredetére, amit a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány biztosított az önkormányzatnak erre a célra, még az elmúlt esztendőben.


Forrás: Zsiga Ferenc

A haszonjárműről Szabó Zsolt elmondta: a kistraktor és a hozzá kapcsolható billenőplatós pótkocsi rengeteg élő munkát vált ki, fuvarköltséget takarít meg. A közmunkásokkal, saját kivitelezésben megvalósuló járdarekonstrukcióknál éppúgy hasznát veszik, mint a közterületi virágok locsolásánál, vagy az árkok szártépőzésénél. Az idei tél bőven adott alkalmat arra, hogy a traktorra kapcsolható hóekét is bevessék.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 14., 09:46
Sok szeretettel várja a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ a kisgyermekes családokat szombaton délelőtt a Kópé Matiné következő programjára.
2025-02-12 16:39:11
A polgármester a helyhatósági választásokon jelölőszervezetként fellépő Békés Kalocsáért Egyesületet a rasszizmussal kapcsolta össze, azáltal, hogy Jobbikkal szövetségben álltak föl a választásokra. Ezt a szervezet elnöke határozottan visszautasította, egyben – burkoltan – új napirendi pontot javasolt a pénteki testületi ülésre.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 16., 12:51
A farsangi időszak a tél búcsúztatásának és a tavasz várásának egyik legvidámabb ünnepe, amelyet hagyományosan jelmezes bálokkal, felvonulásokkal és lakomákkal ünnepelnek szerte a világon. Még >>>
2025. 02. 16., 12:06
A hét utolsó napja remek alkalom arra, hogy a család közösen éljen át élményeket. Íme néhány ötlet, amelyekkel tartalmasabbá tehetjük a téli vasárnapokat. Még >>>
2025. 02. 15., 11:49
Ahogy közeledik a tavasz, úgy válik egyre aktuálisabbá a kerti munkák megkezdése. A megfelelő előkészületekkel bőséges és egészséges termésre számíthatunk. Még >>>
2025. 02. 14., 14:28
Az európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki. Még >>>
2025. 02. 14., 12:48
A bajai rendőrök rövid időn belül gyanúsítottként hallgatták ki azt a 26 éves férfit, aki különböző internetes platformokon álprofilokról zaklatta volt élettársát és annak családját. Még >>>
2025. 02. 14., 09:34
A bajai nyomozók a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Osztályának segítségével elfogtak egy férfit, aki rendszeresen árult új pszichoaktív anyagot. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK