Itt találod az összes cikket a „JETA” témában!
Ünnepi beszédében mindkét szónok kiemelte, hogy a dusnokiak többségében horvát anyanyelvűek, és mégis magyarnak érzik magukat. Törekszenek arra, hogy hűen ápolják rác, horvát gyökereiket, de büszkék magyarságukra és arra is, hogy ennek a nemzetnek a polgárai lehetnek.
Szakmáron iskolaépület és tornaterem, az önkormányzat harkányi üdülője és óbányai diákszállója megújítása, az elbontott romos házak helyén épült új, korszerű játszótér és szabadidő park építése fémjelzi a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány (JETA) által biztosított pályázati, összesen 72,8 millió forint hatékony felhasználását.
A lélekszámában gyarapodó kistelepülésünk, Öregcsertő életében a fejlesztéseket tekintve kifejezetten sikeres időszak az elmúlt három esztendő.
A Csokonai és a Zöldfa utcai után a Bem apó utcai tagóvoda is sokoldalúan használható sportpályával gazdagodhat.
Tavaly egy régebbi, 2020-ról áthúzódó pályázatot sikerült befejezni: kültéri játszóeszközöket telepítettek az iskola udvarára, illetve a tanintézmény falán egy információs táblát helyeztek el.
Az elmúlt év sikereiről, fejlesztéseiről a település vezetője tájékoztatta portálunkat.
Az új vezérelhető, forgatható és a fix kamerákat a ki-és bevezető utakon, a kiemelten fontos településrészeken, a fontosabb csomópontokba, kereszteződésekbe telepítették.
Jelenleg minden kalocsai óvodás biztonságos környezetben, tavasztól 150 gyermek a mostaninál méltóbb helyen, közülük 75 fő már a XXI. századi igények szerint megépült, új óvodában nevelkedhet. Még néhány év, és a most elmaradt, 75 főt befogadó óvodai épületszárny is elkészülhet.
A közel 2,5 millió forint értékű harangot az elmúlt napokban a templom bejáratánál tekinthették meg a hívek, hogy aztán napokon belül a helyére kerüljön. Fel a toronyba, hogy a jövőben már onnan, a magasból szóljon nap mint nap a dunaszentbenedeki emberekhez.
A közmunka programban résztvevők számának folyamatos csökkenése is szerepet játszik abban, hogy a településen belüli zöldfelületek esztétikai szempontból is nélkülözhetetlen karbantartása az év valamennyi évszakában egyre több erőfeszítést kíván az önkormányzattól.
Dunatetétlen községben befejeződött az általános iskola felújítása, ezzel a településképi szempontból is jelentős épület immár kívül-belül megújult.
Az út egyik legfőbb tapasztalata, hogy a TEIT működése mindenképpen megfelel a Szlovén gyakorlatnak és nem elbizakodottság azt állítani, hogy több vonatkozásban előrébb is jár, mint az ottani.
A JETA pályázaton elnyert forrásból megvalósuló beruházás tendereztetéséről a múlt heti, a járvány utáni első ülésén döntött képviselő-testület.
A rendelkezésre álló 10 millió forintból mások mellett a színpadot újítják fel, amely új hajópadló padozatot kap, de színpadtechnikát is beszerelnek.
Az alapítványhoz 70 pályázat érkezett be, amelyek közül a kuratórium 61-et részesített támogatásban.
Az önkormányzat az irányító hatóságnál nemrégiben jelentette készre a művelődési házat, illetve az egészségházat érintő fejlesztéseket.
Miskén 2020. nyarán befejeződött a Közösségi Ház felújítása, a beruházáshoz szükséges forrást a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány biztosította.
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által létrehozott és a Miniszterelnökség által támogatott Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány pályázati felhívását a polgármesterek körében kimondva vagy kimondatlanul komoly várakozás előzte meg.
A község egyik legnagyobb alapterületű és befogadóképességű létesítményének fűtését az energia - és költséghatékonyság jegyében modernizálták.
Ordason szinte már nincs olyan közösségi célra használt épület, amelyen a JETA jellegzetes táblája ne hirdetné, hogy megújításához az alapítvány nyújtott segítő kezet.
A foktői önkormányzat újabb fontos lépést tesz a kisgyermekek egészségének megőrzése és a családok gondozása, segítése területén.
A veszélyhelyzet elmúltával, a nyári kánikulában immár nagy hasznát veszik a fejlesztéseknek.
A probléma kezeléséhez a JETA 2019. évi pályázata nyújtott segítő kezet. A koronavírus-járvány miatt kicsit elhúzódó kivitelezés a veszélyhelyzet elmúltával folytatódott.
Öregcsertőn az idei esztendőről is elmondhatják, hogy 2020 az épített környezet és a zöldfelületek megújításának az éve. A legutóbbi fejlesztés a községháza felújítása volt, amely JETA-forrás felhasználásával valósulhatott meg, és most fejeződött be.
Az egyház a belső felújítási munkálatokat az elmúlt években saját költségén elvégeztette, ám forrás híján a műemlék jellegű épület külső felújítási munkálatai mindeddig várattak magukra.
A JETA kuratóriuma három hónappal, de legkésőbb 2021. szeptember 30-ig automatikusan meghosszabbítja a támogatási szerződések véghatáridejét, amellyel a kedvezményezettek nem kötelesek élni.
A cél az, hogy a régiek elbontása után az egész faluban egységes megjelenésű, díszburkolatból készült járdák épüljenek.
A fűtésen túl minden egyéb, az épületen belüli rendszerhez szükséges villamosenergiát a napelemek termelik.
Solt város a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány pályázatain a 2019-es évben a város összes fejlesztési forrását tekintve is jelentős, összesen 85 millió forint támogatást kapott olyan célokra, amelyeket e nélkül a közeljövőben nehezen, vagy nem tudtunk volna megvalósítani – mondta látogatásunk alkalmával Németh István, a város október 13-án megválasztott új polgármestere.
A teljes beruházás befejezési határideje a támogatási szerződés szerint 2020. június 30.
Kalmár Pál, Solt polgármestere szerint a JETA pályázatok talán legnagyobb érdeme, hogy figyelembe veszi a helyi igényeket, sajátosságokat, és azokra a fejlesztésekre koncentrál, amelyek a lakosság számára valóban fontosak.
A korábbi pályázatból történt felújítás lezárultával most kezdődik meg az újabb sikeres JETA pályázat megvalósítása, a Faluház utólagos talajnedvesség elleni szigetelése.
A mögöttünk hagyott hét legfontosabb híreit – őszi mulatságokról, jelöltállításról, fejlesztésekről és sportról – csokorba szedve ajánljuk olvasóinknak, most is élő videós kommentárral.
Összesen 51 pályázat részesült egymilliárd forint támogatásban, a tartaléklistát a kalocsai járás települései vezetik.
JETA pályázati forrásból jelentős felújítási, modernizálási munkák történtek és vannak folyamatban az uszódi művelődési ház épületén.
A 16 év feletti résztvevők kerékpárral, illetve kisvonattal járhatják be az atomerőmű látogatók részére nyitott létesítményeit.
Az egyik pályázaton elnyert 33 millió 732 ezer forint összesen 29 korszerű sebészeti eszköz vásárlását tette lehetővé.
A fejlesztése még az idei évben, vagy a jövő év elején, szinte az egyéb nagy beruházásokkal, például a Borturisztikai Központ kialakításával egy időben befejeződik.
A Közösségi Ház belső megújításának átadási határideje 2020, de azt szeretnék, ha a beruházás már az idei év végére elkészülne.
Kicsit változott a kínálat, de a szervezők remélik, hogy így is mindenki talál majd magának valót.
A kalocsai Szent Kereszt Kórház két pályázati csomagban 47 millió 158 ezer forintot nyert műszerek beszerzésére.
A nyertes pályázatok között szerepel orvosi rendelők felújítása, kommunális gépek beszerzése, megújuló energiák alkalmazása, egyházi ingatlanok, temetők és ravatalozók felújítása, de még egy új mozi létesítése is.
Különösen a kistelepüléseknek jelentenek immár szinte nélkülözhetetlen segítséget a JETA pályázatai.
A községháza, egészségház, étkezde, óvoda, művelődési ház energetikai korszerűsítése, kívül-belül történő modernizálása után igazi kisvárosias kép fogadja a Dunaszentbenedekre látogatókat.
A magas színvonalon elvégzett építészeti munkálatok a kalocsai székhelyű Generál Kft., a falikép megalkotása Nánai Szilveszter kalocsai alkotóművész munkáját, illetve tehetségét dicséri.
Eddigi székhelyük, az Ifjúsági Ház – egykori Úttörőház – felújításának első üteme JETA forrásból előreláthatólag akár már áprilisban megkezdődhet, ezért kell átköltözniük jövő hó elsejétől. De mi az, hogy a fecskék maradnak, akik épphogy költöző madarak?!
A községben nemrégiben ezer forint híján 15 millió forint JETA forrásból újult meg az önkormányzat tulajdonában lévő faluház tetejének héjazata, valamint a hozzá tartozó, 450 négyzetméter díszburkolattal ellátott udvar.
Ordason szinte már nincs olyan közösségi célra használt épület, amelyen a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány jellegzetes táblája ne hirdetné, hogy megújulásában a JETA forrás segített.
Miskének mindeddig nincs egy olyan szolgáltató központja, ahol a helybéliek egy helyen elintézhetnék a szokásos napi bevásárlásaikat, ugyanitt helyi őstermelőktől vehetnék meg a friss árut. Ebben történik most előrelépés.
Esztétikailag is figyelemre méltó, horgászatra, tó-parti kikapcsolódásra is alkalmas, közegészségügyi szempontból sem elhanyagolható tó és környezete fogadja majd a Soltra érkezőket.
A miskei temető és ravatalozó mind esztétikailag, mind infrastruktúráját tekintve városokat felülmúló színvonalú.
A befejezett beruházásoknál még nagyobb várakozással tekint a következő évekre a városvezető.
A modernizáció lehetőségét az idei JETA pályázatán elnyert 15 millió forint teremtette meg.
Az öregcsertői óvodások hétfőtől veszik birtokba a 45 millió forint ráfordítással korszerűsített, új kültéri játékokkal is gazdagabb épületüket.
A bátyai vagy ilyen gyökerekkel rendelkező vállalkozók és kivitelezők különösen maguknak érezték a beruházást, saját településükön „nagyon odatették magukat.”
A községháza eddig nem szerepelt Bátya nevezetességei között, ám ha teljesen elkészül, a megújult épületen e nélkül is megakad a látogató szeme.
A JETA történetében az eddigi legmagasabb támogatási összeg, 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyen 47 település 106 támogatási cél megvalósítására osztozik.
Öt tervezett projektünkből három építési – felújítási, illetve infrastrukturális – jellegű.
Mennyiben változik meg egy több mint százéves óvodaépület használati értéke egy nagyszabású energetikai beruházás nyomán? Mit vesz észre belőle a kollektíva, és mit a gyerekek? Érzik-e hiányát az elmaradt tetőrekonstrukciónak? A Bem utcai óvoda fölújítása után december közepén tartották az átadó ünnepélyt. Az az óta eltelt idő tapasztalatairól a tagintézmény vezetője számolt be portálunknak.
A Róna utcában és a Miskei út egy részén létesítene közvilágítást a kalocsai önkormányzat.. Lakossági kéréseket és több cég, köztük az emblematikus EMIKA és az egyre jelentősebb súlyú Anda Present kérését teljesítve. Ezért pályázatot nyújt be Kalocsa az atomerőműhöz köthető alapítványhoz. A pályázat sikere érdekében a Logomatic Kft. magánútját ajánlotta föl. Amennyiben a fejlesztés megvalósul, a város déli iparterülete benépesülésének is új lendületet adhat.
Nyílt napot tartott a MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által létrehozott Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány (JETA) tegnap a Polgármesteri Hivatal dísztermében.
A mai telken is túlnyúló, hatalmas méreteivel és minden igényt kimerítő szolgáltatásaival is elkápráztató gyógy- és szabadidős élményfürdő, verseny és tömegsport célú uszoda terveit mutatták be múlt kedd délután a városházán. A piacot a paksi bővítés miatti forgalombővülésre, hosszútávon a föllelni remélt, bőséges gyógyvizet szolgáltató forrás föllelésére és Kalocsa turisztikai nimbuszának emelkedésére alapoznák. A tervek megvalósítása eszméletlen összegbe kerülne, ekkora forrás házon belül nincs – a „kerítésen kívül” keresik.
Bizonyos halaszthatatlan fejlesztések a JETA által nyújtott támogatásból valósulnak meg, ahogyan az előkészítés alatt álló, teljes uszoda-rekonstrukció terveinek elkészítéséhez is az atomerőműhöz köthető alap adott támogatást. Más, szükségszerű felújításokra az önkormányzat adott pénzt, amelyből a munkák elvégzése után még maradt is – ennek egy részét szintén az uszodára költik, miközben már be is mutatták a leendő uszoda terveit.
Bálint József polgármesternek a város megvalósult és tervezett fejlesztéseiről, elnyert és elbírálás alatt álló pályázati beadványairól tartott sajtótájékoztatót, amelyen egyebek közt néhány nyertes, valamint számos, támogatói döntésre váró projektünkről szólt. Utóbbiak közül az óta már érkeztek jó hírek.
Hagyományosan az utolsó nyári hétvégén tartják az Ordasi falunapok rendezvénysorozatát, amely a JETA által e célra juttatott egymillió forintos támogatása segítségével a megszokottnál is gazdagabb programsorral jelentkezett, és a rendezvényfolyamnak az időjárás is kedvezett.
A folyamatban lévő beruházások megvalósításával egy időben újabb, 130 millió forint összköltségű pályázatokat készítenek elő.
A népességében gyarapodó Öregcsertőn nincs egyetlen olyan középület, amelynek még a környezetére is ne a szépen felújított, kulturált, esztétikus jelző illene, de gőzerővel folytatódnak a fejlesztések.
Az összesen 18 millió forint értékű beruházáshoz a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány (JETA) 16 millió forintot biztosított, a különbözetet az önkormányzat költségvetésében különítették el a fontos célra.
A szép időben nyílnak a pályázati források – a legutóbbi testületi ülésen óvodák fejlesztésére, a közétkeztetés feltételeinek javítására, és tetőtéri klubhelyiség kialakítására irányuló pályázatok beadásáról döntött a testület.
Alig egy hónapja fogadták el Kalocsa nullás közbeszerzési tervét, és máris módosítani kellett, nyilván fölfelé. Bálint József portálunknak is üzent – ezúttal nevesítés nélkül. Kiderült: a polgármester nem izgul. Filvig szerint eddig sem izgultunk, mivel nem volt miért. Simon gratulált.
A legtöbb települést 1 millió forint közeli összeggel támogatja a JETA falunapjának, fesztiváljának megrendezésében, de van ahová ettől is nagyobb segítség érkezik. Az hagyján, hogy elindult a turisztikai szezon, de már a kampány is megkezdődött a 2018-as választásokra. Ez a KALOhírek heti összefoglalója.
A rendelkezésre álló 980 millió forint a Duna jobb és bal partján lévő települések 136 benyújtott igénye közül 101 támogatását tette lehetővé.
A hat éve működő Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány rekordösszeget, egymilliárd forintot kapott a központi költségvetésből, hogy a paksi atomerőmű térségében lévő települések 2017. január 31-ig pályázzanak a különböző fejlesztési céljaik megvalósítására.
A ravatalozó immár a térkővel ellátott környezetével együtt méltó helyet biztosít az utolsó útjukra indulók búcsúztatásához.
Olcsóbb és gazdaságosabb lesz városunk uszodájában a termálmedence vízének melegítése és szállítása – mutatjuk a részleteket.
A JETA forrásból és önkormányzati önerőből megvalósuló beruházás eredményeként hamarosan nagyobb rendezvények esetén is lesz hol kulturáltan tárolni a kerékpárokat, a forgalmi rend zavarása nélkül parkolni a személygépkocsikkal.
Elgondolkodott már azon, hogy amikor télen leesik az első hó Kalocsán, miért van egy kirajzolódó „földszínű csatorna” a fehér takarón az uszoda udvarán? Ott veszít hőt a felmelegített termálvíz a gépházig és a medencéig jutva. Idén már nem lesz ilyen!
Az idei első tanácskozáson a fő témák egyike az alapítvány működési költségének csökkentése volt, de más fontos döntések is születtek.
Ma 14.30 órától Solton, a polgármesteri hivatalban, dr. Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatója, a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány elnöke vezetésével ülésezik a JETA.
Múlt heti ülésén fogadta el a kalocsai önkormányzat a 2016-os közbeszerzési tervét. Mindössze három tétel szerepel benne: gázbeszerzés, közvilágítás energiaellátása, valamint az uszoda épületenergetikai fölújítása.
Nemrégiben befejeződtek a kalocsai Szent Kereszt Kórház „A” épületének alagsorában kialakított új tálalókonyha építészeti és egyéb munkálatai, a hatóságok a használatbavételi engedélyt is kiadták.
Harmincmillió JETA támogatás a kalocsai Uszoda és Gyógyfürdő fejlesztésére.
Egy új formátummal jelentkezik jövő héttől hírportálunk: indul a KALOhírek új stúdiójának első műsora, a Fókuszban Podcast. Érdemes lesz velünk tartani!