2025. 02. 19. szerda
Zsuzsanna
: 401 Ft   : 385 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Sakkozóink túlvannak a nehezén, innentől már bizakodhatunk

Tamás Ferenc  |  2024. 11. 21., 15:00

November 17-én, vasárnap „Somogyország” egyik határmenti városába, Nagyatádra utaztunk, ahol az előző bajnokság ezüstérmes csapata várt a Kalocsai Sakk Klub együttesére. Szerénytelenül úgy is fogalmazhatunk, hogy a nehezén már túl vagyunk, talán egyedül a Baja az a csapat, amely kiemelkedik hátralévő ellenfeleink közül. Talán legközelebb már erősödik is a kalocsai csapat, hiszen Eltigami Omár, a Szudán nemzetközi válogatott első táblása is csapatunkat erősíti majd az Asztalos csoport további mérkőzései során.

A november 17-i, vasárnapi II. fordulóban a dr. Czibulka Zoltán vezette csapatunk 9,5 – 2,5-ös vereségbe futott bele. De nézzük a részleteket, hogy az egyes táblákon ki, milyen eredményt ért el?

1. tábla: Halász Attila 0 p.
2. tábla: Molnár Krisztián 0 p.
3. tábla: Ruppáner János ½ p.
4. tábla: Lukács Albert 0 p.
5. tábla: dr. Czibulka Zoltán 0 p.
6. tábla: dr. Matota Kornél 0 p.
7. tábla: Bartuszek András 1 p.
8. tábla: Fekete Antal 0 p.
9. tábla: Gráfik Martin 0 p.
10. tábla: Kiss Jeremiás 0 p.
11. tábla: Kürtök Attila 0 p.
12. tábla: Farkas Ramóna 1 p.

FOLYTATÁS DECEMBER 1-JÉN, VASÁRNAP KALOCSÁN 10 ÓRAI KEZDÉSSEL.

Helyszín: Művelődési Központ, Kamaraterem

Ellenfelünk a Karmin PSSE csapata  lesz, Pécs városából. 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2025-02-14 09:46:29
Sok szeretettel várja a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ a kisgyermekes családokat szombaton délelőtt a Kópé Matiné következő programjára.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 19., 11:02
Ma derült, napos időben lehet részünk, csapadékra nem kell számítanunk. A hideg reggelt követően mérsékelten emelkedik a hőmérséklet. Még >>>
2025. 02. 18., 08:57
Közlekedésrendészeti hírek az elmúlt hétről Még >>>
2025. 02. 17., 15:25
A szekszárdi rendőrök két férfit is bíróság elé állítottak a hét első napján. Még >>>
2025. 02. 17., 12:25
A helyszínén sok a törmelék, ezért teljes szélességében lezárták az utat. Még >>>
2025. 02. 16., 12:51
A farsangi időszak a tél búcsúztatásának és a tavasz várásának egyik legvidámabb ünnepe, amelyet hagyományosan jelmezes bálokkal, felvonulásokkal és lakomákkal ünnepelnek szerte a világon. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK