2025. 02. 11. kedd
Bertold, Marietta
: 404 Ft   : 391 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Nosztalgiaklub újra-töltve, hiszen – Csak kétszer lehetünk fiatalok?

2018. 04. 21., 22:56

Városunk amatőr színjátszó társulata „Acélmagnóliák” című debütáló előadásával, majd „A nadrág” komédia adaptálásával kétszer is kinyilvánította, hogy a veretes darabok minőségi előadása mellett teszi le voksát, elfordulva a „bombabiztos sikert ígérő” zenés-könnyed műfajoktól. A sorból a csapat múlt szombaton színre vitt harmadik produkciója, a Ron Aldridge jegyezte, „Csak kétszer vagy fiatal” vígjáték-klasszikus sem lógott ki!

Nem kis fába vágta a fejszéjét a Bneu László vezette társulat. A korábbi két bemutatót jegyző rendező ezúttal átengedte a direktori stafétát a csapat egyik ifjú titánjának, „A nadrágban” bemutatkozott Mészáros Máténak, és a hangosítási feladatokért, látványelemekért, díszletekért felelt.

Forrás: Kovács Zsuzsa / Facebook

Máté korábbi nyilatkozataiban elmondta, hogy egészen konkrét elképzelése volt kezdettől fogva, hogyan szeretné a darabot viszont látni a színpadon, amelyben tökéletes partner volt Füstös Éva, Jambrik Ibolya, Kovács Zsuzsa, Varga Kinga, Balogh Csaba Zoltán és Póli Róbert, azaz a színjátszósereg is. Az aprólékos munka – és a nem elhanyagolható mennyiségű, több százoldalnyi szöveg, amelynek java a főszereplő, Balogh Csaba vállát nyomta – azonban eltartott egy évig, a végeredményt látva viszont kétség sem férhet hozzá, hogy megérte várni!

Április 14-én zsúfolásig telt nézőtér előtt gördült fel a függöny a társulat harmadik premierjének alkalmával. Két felvonásban, két órán át tornásztatták a nagyérdemű rekeszizmait, vagy éppen villantották fel az elmúlás és a világból kiöregedés iránti félelem szükségszerűtlenségét. Végtére is, mindannyian „csak kétszer vagyunk fiatalok”, csak van, amikor a szülinapi tortán lévő gyertyák is megerősítenek ebben, van, amikor már a belső hang erősít abban, hogy nem számít, mit mutatnak azok a gyertyák.

A megözvegyült főszereplő, Bruxie (Balogh Csaba) az iskolapéldája annak, hogyan lehet a gyászt úgy feldolgozni, hogy azzal szinte mindenkit az őrületbe kergessünk, beleértve lányunkat (Varga Kinga) és férjét (Mészáros Máté), a nézőkön kívül (ők nagyon jól szórakozhatnak a csetléseken, botlásokon).

Forrás: Kovács Zsuzsa / Facebook

Főhősünk barátai, a házasodni készülő Julie (Kovács Zsuzsa) és Tom (Póli Róbert) egy más élethelyzet visszáságát mutatják be és oldják fel, ahogyan a „nosztalgia klub” másik magányos özvegye, Rose (Füstös Éva) is, ellensúlyozva Bruxie időskori lázadását. Aztán ott van a „hogyan tovább” kulcskérdések felmerülésekor egy-egy pillanatra megelevenedő fotóról visszaköszönő néhai asszony, Grace is (Jambrik Ibolya), aki a belső hang külső kivetüléseként próbál helyes útra terelni. Egy szó, mint száz: szerelem, szeretet, bartáság, kötődés, jó adag mókával és humorral meghintve – ez adja a Kalocsai Thália Társulat legújabb darabjának lényegét, amit remélhetőleg a közeljövőben ismét műsorra tűz a csapat.

Forrás: Kovács Zsuzsa / Facebook

Annál is inkább, hiszen a társulat közösségi oldalán a premier délelőttjén kitették a „telt ház” táblát, amikor már jópáran kommentben jelezték, hogy bizony lemaradtak az előadásról. Aztán ahogy érkeztek az első fotók és beszámolók a bemutató fogadtatásáról, az érdeklődés tovább fokozódott – így biztosan találnak alkalmat rá, hogy azok is megnézhessék, akik a premierről kiszorultak.

Amint hirdetnek új időpontot, portálunkon tudatni fogjuk, ahogyan azt is, hogy áll a társulat másik fele a „Csak kétszer vagy fiatallal” párhuzamosan készülő „Kalocsa” című kortárs színdarab előkészületeivel.


Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-02-10 15:41:10
Elszállítják a Kalocsán, közterületen álló, elhagyott járműveket A magukra hagyott járművek elszállításának költségeit a tulajdonosaikra terhelik, a tárolásért pedig napidíjat kell fizetnie. Sőt, ha elárverezik a kocsiját, azért is külön fizetni kell. Akinek van ilyen autója közterületen, a hétvégéig gondoskodjon róla!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 11., 14:25
A Biztonságosabb Internet Napja alkalmával szerveztek kitelepülést a prevenciós szakemberek. Még >>>
2025. 02. 11., 08:17
Teret hódít a fagyos levegő Európában a hét második felében, hétvégén idehaza többfelé napközben is fagyhat. Még >>>
2025. 02. 10., 08:12
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai a bűnelkövető bíróság elé állítását javasolják. Az iratok már az ügyészségen vannak. Még >>>
2025. 02. 09., 13:15
Véradási helyszínek február 10. és 17. között Még >>>
2025. 02. 09., 08:06
Soltvadkerti és kiskőrösi tűzoltók oltották a lángokat. Még >>>
2025. 02. 08., 12:07
Egy kerékpárost gázolt halálra egy személyautó Kiskunhalastól 2 kilométerre Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK