2025. 03. 24. hétfő
Gábor, Karina
: 399 Ft   : 369 Ft Benzin: 601 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Kalocsai énektehetség pályázati sikere – Benedek Viktória hamarosan a Nemzeti Színház színpadán

Kalocsai énektehetség pályázati sikere – Benedek Viktória hamarosan a Nemzeti Színház színpadán
Illés György Cinó  |  2020. 10. 03., 16:05

A most tizenkilenc éves, tehetségkutatókon való részvételével és számos fellépésével ismertté vált énekes, Benedek Viktória befogadó családban nevelkedik: 2016 óta él a jelenlegi gondoskodó nevelőszülőjénél, előtte pedig Császártöltésen lakott a nagymamájánál. Ötödévesként közszolgálati ügyintézőnek tanul a Dózsában, ahol tavaly leérettségizett, és szerzett személy- és vagyonőr, valamint közszolgálati ügykezelő szakmát. Nyár elején egy pályázat révén jutott különleges lehetőséghez: a Nemzeti Színházban egy jelenleg íródó musical szereplője lehet. Ez komoly kihívást jelent a Kalocsai Liszt Ferenc AMI növendéke, Kerekesné Geri Zsuzsanna tanítványa számára. Viki lendületes pályaindítása mind az őt befogadó, gondozó családnak, mind a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató tehetséggondozási programjának sikere és büszkesége.

Benedek Viktória eredményei kapcsán a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Bács-Kiskun megyei területi igazgatója, Kiss Gábor György a nevelőszülőségről és nyolc megye közt nálunk is jelenlévő szervezetük tevékenységéről beszélt munkatársunknak – az igazgató úr nyilatkozatát itt olvashatják!

Benedek ’Viki’ – ahogyan sokan becézik, tavasszal a közösségi médiában közzétett videóján dalban mondott köszönetet a járványügyi veszélyhelyzetben mindnyájunk egészségéért, biztonságáért fáradozók helytállásáért. Viki már korábban, 2017-ben is fölkeltette a figyelmet tehetségével a Hang Vagy! énekversenyen, és – a teljesség igénye nélkül – hallhattuk énekét az idei Valentin napi jótékonysági bálon, a 2018-as Jogászbálon, a Paprikafesztiválonis. Közreműködésével videoklip készült a nevelőszülői program népszerűsítésére, és – ami talán sokak számára legemlékezetesebb – láthattuk-hallhattuk őt az X-Faktor tehetségkutató válogatójában is.

A beszélgetésünk apropója a Nemzeti Színháznak kifejezetten gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő gyermekek számára indított tehetséggondozó projektjében való részvétel, az addig vezető út, és abban rejlő lehetőségek.

Képgaléria megtekintése (7 db kép)

Forrás: KALOhírek/ Illés György Cinó


-A program a „SZIA Színház”  címet kapta, és a lényege, hogy állami gondoskodásban nevelkedett fiatalok, valamint határon túl élő magyar gyermekek bevonásával fognak színre vinni egy musicalt, amelyet most írnak a szerzők, kifejezetten a pályázati úton kiválasztott karakterekre, köztük rám írva a szerepeket. Nyáron már volt két táborunk, ismerkedéssel, próbákkal. Épp most kaptam az e-mailt a folytatás menetrendjéről, hogy mikor kell fölmennem Budapestre, mikor lesznek a próbák. Ahogy elnéztem, minden hónapra jut majd program. Lesz olyan időszak, amikor egy hétig kell a fővárosban maradnom a próbák, a felkészülés miatt. A cél az, hogy május 30-án be tudjuk mutatni az erre az alkalomra írott darabot– meséli lelkesen Viki, amikor arról kérdezzük, hogyan csöppent ebbe az egészbe.

– Miről fog szólni? Neked milyen szerepet szántak?

– Ezt még nem tudom. Annyit tudunk, hogy egy zenés darab lesz.

– A színházak, ha színpadra állítanak egy előadást, azt általában jó néhányszor elő is adják. Több évadot a saját színházban, és gyakran még vendégelőadásokra ki is települ a társulat. Ezzel a darabbal is így lesz ez? Talán megélhetést is adhat?

– Ez nekünk egy lehetőség. Úgy tudjuk, hogy valóban hosszabb távra tervezik, de például pénzről eddig nem esett szó. Nem is úgy tekintek rá, mint egy munkára, hanem mint egy olyan lehetőségre, ahol egy nagy, országos produkcióban megmutathatom magam, ismeretségeket és kapcsolatokat, valamint tapasztalatokat szerezhetek a színház világából.

– A nyári táborban kikkel dolgoztatok együtt?

– Két énektanárunk volt, Orosz Mihály és Balogh Eszter, Borosán Eszterrel táncot tanultunk, és az egész munkát Pintér Szilvia koordinálta.

– Nem ez lesz az első országos produkció, amelyben részt veszel.

– Igen, már volt szerencsém bejutni a kulisszák mögé, még itt, a Nemzetiben is. A budapesti Cseppkő Gyermekotthon Varázscsepp programja szintén egy országos tehetségkutató kezdeményezése volt, amelyet évente megtartanak, ugyancsak állami gondoskodásban nevelkedett gyerekeknek. Annak a programnak az éves gálaműsorát két évben is a Nemzeti Színházban tartották, így már sem a színpad, sem a háttér nem ismeretlen előttem. Megismertük a próbák hangulatát, az öltözők levegőjét, kipróbálhattuk, hogyan dolgozik velünk a sminkes, a fodrász – mondja Viki, akinek indulását az Art-ravaló program, hátrányos helyzetű, főleg állami gondozott gyermekek pályáját segítő, országos tehetséggondozási kezdeményezés is segíti.

– Ez is érdekes tapasztalat lehetett, de én az X-Faktorra gondoltam, elvégre sokan ott ismerhettek meg.

– Arra kevésbé szívesen gondolok vissza.

– Miért?

– Nem voltam még fölkészülve a nyilvánosságra. Egyszer elszóltam magam, aztán, mint egy lavina.

– Mi volt az elszólás?

– Én nem azzal akartam odamenni, hogy milyen háttérrel és honnan érkezem, de az interjúk és a beszélgetések során ez mégis szóba került. Nem gondoltam át 15 éves fejjel, hogy amit mondok, az majd mindenhol megjelenik. Utána pedig kaptam a kellemetlen, bántó üzeneteket, hogy sajnáltatom magam, csak szánalomból jutottam be, meg hasonlók. Sokat csámcsogott a média azon, hogy a műsor egyik sztárja „örökbe akar fogadni”, aminek semmi alapja nem volt. Aztán különböző indokkal, de szerintem ezek miatt a számom ki is maradt a műsorból. Ráadásul a szerződésem szerint még két éven át nem is beszélhettem a sérelmeimről senkinek. Most már beszélhetnék, de inkább nem teszem!

– Az egyéni fellépések tekintetében viszont már bőséges tapasztalataid vannak, igaz?

– Mostanában nincs sok föllépésem, részben a koronavírus helyzet miatt. Korábban is inkább a karácsonyi időszak volt számomra a „nagy bumm”, egyik nap itt, másnap ott, meg amott…

– Sokat kell gyakorolni?

– Konkrét gyakorlás inkább csak a fellépések előtt szokott lenni, meg persze a zenesuliban, mert ott muszáj. De az éneklés nálam állandó dolog: takarítás közben, vagy ha kimegyek az udvarra teregetni, akkor is „rámjön”.

AKÁR DIPLOMASZERZÉSIG IS SEGÍTIK A RÁJUK BÍZOTT FIATALOKAT

Beszélgetésünk során arra is kíváncsiak voltunk, hogy hogyan lehet föltárni egy Vikihez hasonló, ma már nem is annyira csiszolatlan gyémántot. Kocsis Erzsébet – saját nevelőszülői szerepét szerényen háttérbe szorítva elmondta, hogy a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató mennyit tesz a gyermekek egyéni képességeinek, tehetségének feltárásáért, és hogyan támogatja a kibontakoztatást.

Képgaléria megtekintése (7 db kép)

Forrás: KALOhírek/ Illés György Cinó


– Én nem csak nevelőszülő, hanem nevelőszülői tanácsadó is vagyok. Sok éves tapasztalatom, hogy a családjukat vesztett gyermekeknél különösen fontos az önbizalom fejlesztése. Első lépésben meg kell látni, hogy miben jobb az adott gyermek az átlaghoz, vagy önmagához képest, majd abba az irányba kell orientálni. Viki négy éve került hozzám, éppen a tehetségkutató versennyel egy időben. Miközben zajlott, a furcsa helyzetek dacára is egyértelművé vált, hogy a személyiségéhez jobban illik a művészi vonal, mint bármi más. Azóta jár zenetanárhoz énekelni. A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató gondoskodásában nevelkedő gyermekeknek számos iskolán kívüli tevékenység segíti megtalálni azt, amiben kedvük telik: sportolás, tánc, művészeti képzések, melyekben a szolgáltató is támogatja őket. A tehetségkutatás kiváló helyszínei a tanácsadói körzetekben havonta, a teljes hálózatban évente többször megtartott élménypedagógiai programok, versenyek, vetélkedők – fejtette ki a nevelőszülő.

– Milyen lehetőségeik vannak a gyermekvédelmi gondolkodásban nevelkedett gyermekeknek a továbbtanulásra? Hiszen egy-egy hivatás gyakorlásához szükséges egyetemi, főiskolai diploma megszerzése jócskán átnyúlik az ifjú felnőtt korba…

A nagykorúvá váló fiatalnak nem engedi el a kezét a szolgáltató. A gyámhivatal ugyan megszünteti ekkor a nevelésbe vételt, ám ezzel sem szűnik meg az a gondoskodás, ami a fiatalt gyermekévei alatt végigkísérte. Utógondozói ellátottként még évekig segítheti a rendszer a fiatalok önállósulását, életkezdését. Aki a középiskola befejezése után továbbtanul, tehát tanulói jogviszonya megmarad - mint Viki esetében is-, akár 25 éves koráig kaphat ellátást.
A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató specialitása, hogy amennyiben erre szükség van, tovább is támogatják a tanulókat, egészen a diplomaszerzésig.

– De gondolom, annyi év után a kapcsolat akkor sem szakad meg végleg.

– Nagyon sok gondozásból kikerült fiatal felnőtt ténylegesen családjának tekinti a családot, amelyben nevelkedett, így visszajárnak nevelőszüleikhez, együtt ünneplik a születésnapokat és más ünnepeket, együtt várják a gyermekük születését, és onnantól nevelőszüleiket nagymamának és nagypapának tekintik, ami abszolút kölcsönös. De azt is tudni kell, hogy nem az a jellemző, hogy a gyermek születésétől 24 éves koráig egy helyen nevelkedik. Bennünket nevelőszülőket nem csak arra készítenek fel és a tanít meg a munkánk, hogy elfogadjuk a nevelt gyermekeket, hanem arra is, hogy amikor kell, el tudjuk engedni őket.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 03. 21., 05:35
A korábbi, több település konzorciumi projektjéből visszamaradt forrásból a barákai vízbázis rekonstrukciójára szerzett 300 milliós forrás volt a tét Kalocsa polgármestere és a térség országgyűlési képviselője közt kirobbant csörtében. Valaki nem mond igazat, de ki?! Cikkünk elolvasása után döntse el Ön!
2025. 03. 21., 11:38
Készülnek az új atomerőmű nagyberendezései. A Paks II. munkatársai – akárcsak a hatóság képviselői – rendszeresen végeznek a gyárakban auditokat, gyártóművi ellenőrzéseket. A Paks II. projekthez kapcsolódó gyártási és létesítési tevékenységek minőségellenőrzéséért felelős szervezeti egység egyik szakembere, Kolonics Gábor beszél munkájukról a márciusi Szinergia magazinban. További témák a magazinból: halad a tervezési szintig történő talajkiemelés a Paks II. Atomerőmű 5. blokkjának munkagödrében, idén is nagy érdeklődés övezte a Paks II. standját a Műegyetemi Állásbörzén. (x)
2025. 03. 19., 13:19
A kalocsai borverseny mezőnye és eredményei alapján ítélve a tavalyi év a fehérboroknak kedvezett: a benevezett tételek fele volt fehér, és közülük került ki a közönségdíjas bor is. A szakmai zsűri értékelése alapján 12-12 arany és ezüst, valamint 6 bronzérmet, emellett hat oklevelet osztottak ki, és egy bor különdíjban részesült – ez utóbbi szintén fehérbor volt.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 03. 23., 20:48
Bár hétfőn akár 19 fokot is mutathat a hőmérő, egész héten kitart majd a felhős, szeles, esős idő. Még >>>
2025. 03. 23., 16:48
A Rákóczi Szövetség Március 15-i Diákutaztatási Programjának keretében 45 tanuló utazhatott el Szabadkára három kísérő pedagógussal közösen, ahol egy megemlékezést is tartottak. Még >>>
2025. 03. 22., 11:42
A rendőrség az idén is 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken. Még >>>
2025. 03. 21., 13:00
A Szekszárdi Rendőrkapitányság kezdeményezésére Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumot tartottak Tolnán, ahol a rendőrség kábítószer-kereskedelem elleni fellépése és a DELTA program került a középpontba. Még >>>
2025. 03. 21., 11:58
A Tolna vármegyei rendőrök továbbra is várják azokat, akik határvadászként csatlakoznának a Készenléti Rendőrség Határvadász Ezredéhez. A toborzás március végén Pakson és több más településen is folytatódik. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK