2025. 07. 11. péntek
Lili, Nóra
: 399 Ft   : 340 Ft Benzin: 590 Ft/l   Dízel: 589 Ft/l   Írjon nekünk

Ősbemutató a homokmégyi fogadalmi napon – Először adták át a Szent Adalbert-díjakat

Illés György Cinó  |  2024. 07. 27., 18:19

Takács Ádám kalocsai származású zeneszerző Énekszó című művének ősbemutatóját hallhatta a közönség július 6-án, szombaton délután Homokmégyen, a Szent Adalbert plébániatemplomban, ahol a délután öt órai fogadalmi mise keretében az újonnan alapított Szent Adalbert-díjakat is átadták első letéteményeseinek. A koncerten e kalocsaiak áprilisi vendégszereplését viszonzó két gyöngyösi énekkar is fellépett, sőt két közös produkcióval is megörvendeztette a közönséget a három kórus.

Amint arról hírt adtunk, április 20-21-én Gyöngyösön vendégszerepelt a Kalocsa Kamarakórus. Vendéglátójuk két gyöngyösi kórus – a Gyöngyösi Cantare Városi Vegyeskar és a jórészt annak tagjaiból alakult Cantare Kamarakórus volt, amelyek énekesei a múlt hétvégén, július 5-én és 6-án viszonozták a látogatást. A kórusok péntek délután zártkörű kórustalálkozót tartottak városunkban, másnap pedig Homokmégyen közös koncertjükkel emelték az egyházközségi fogadalmi nap ünnepélyességét.

A 17 órakor kezdődött fogadalmi ünnepi szentmise keretében, két díjazottnak kiosztották az új alapítású Szent Adalbert-díjat, amely a homokmégyi Szent Adalbert templom és plébánia önzetlen támogatásáért adható.
Az ünnepi misét celebráló Tóth Roland atya az áldozást követően – további munkájukra Isten áldását kérve – adta át az általa alapított Szent Adalbert-díjat Matos Sándornak és Karcsák Lászlónak.

A szentmisén a templomot teljesen megtöltő hívek közt megjelent a homokmégyi születésű Rideg László, Bács-Kiskun vármegyei közgyűlés elnöke is, és talán beharangozó cikkünknek is köszönhetően több kalocsait is fölfedezhettünk a közönség soraiban.

A szentmise után, körülbelül hat órától a három énekkar közös koncertet adott, amelynek keretében első alkalommal hallhatta a közönség Takács Ádám kalocsai származású zeneszerző kifejezetten a 25 éves Kalocsa Kamarakórus számára, annak 25 éves jubileumára írott művét. Az énekkar jubileumi évét megkoronázó, zenéjében és szövegében is a kóruséletet, a próbák és koncertjeik hangulatát megidéző Énekszó című darabot hamarosan a kalocsai közönség is meghallgathatja majd, értesüléseink szerint még a nyár folyamán – időben szólunk majd!

A mise és a koncert után az összetartó homokmégyi közösség a művelődési házban tartott vacsorán és az azt követő mulatságban gazdagon megvendégelte a három kórust.

Homokmégy Község Önkormányzata egy a koncert felvételével kísért diaporámát is közzétett a közösségi médiás oldalán.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-07-09 17:30:01
Az amerikai kormányzat feloldotta a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos szankciókat, azaz mind az Európai Unió, mind pedig az Egyesült Államok adminisztrációja elfogadta, hogy a paksi projekt egy nemzetközi összefogásban, orosz fővállalkozóval, az unió területén végrehajtott atomerőmű-beruházás. A Paks II. Zrt. számos komoly eredményt ért el az elmúlt fél évben az engedélyezés, berendezésgyártás terén, most pedig új lendületet vesznek a terület előkészítő munkák. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 07. 11., 09:19
A testnevelésóra alatt eltűnt készpénz vezetett a nyomozáshoz, amely végül több diák sérelmére elkövetett bűncselekményt tárt fel. Még >>>
2025. 07. 10., 09:37
Egy ember életét vesztette csütörtökön reggel Jánoshalmán, amikor a sínekre feküdt, és elgázolta a Baja felé tartó személyvonat. Az elmúlt 24 órában a Bács-Kiskun vármegyei tűzoltók viharkárok miatt is számos esetben avatkoztak be. Még >>>
2025. 07. 10., 09:25
Kábítószer-kereskedelem miatt emelhetnek vádat egy 21 éves kecskeméti férfi ellen, aki édesanyja és nagybátyja segítségével árulta a kristályt és marihuánát. A családi „vállalkozás” már hónapok óta működött, amikor a rendőrök lekapcsolták a dílert. Még >>>
2025. 07. 09., 14:56
A hirtelen lezúduló eső miatt elhalasztják a mai, 17 órára tervezett kapunyitást a Bajai Halfőző Fesztivál helyszínén. Még >>>
2025. 07. 09., 14:12
A kamerák buktatták le azt a fővárosi párost, akik ismét ruhákat és ékszereket próbáltak meg eltulajdonítani egy kecskeméti üzletből. A rendőrök még a helyszínen elfogták őket. Még >>>
2025. 07. 09., 13:04
A hét közepén még borongós, szeles és hűvös idő várható záporokkal, zivatarokkal, de a hétvégére visszatér a nyárias meleg – akár 33 fok is lehet vasárnap. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK