2025. 03. 20. csütörtök
Klaudia
: 399 Ft   : 366 Ft Benzin: 601 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

50 év zene a tárlókban – Koncerttel nyílt kiállítás a zeneiskola nagy jubileumára

Illés György Cinó  |  2016. 09. 22., 14:14

Másodszor ül jubileumot a kalocsai zeneiskola, mai nevén Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (AMI). Erre az alkalomra reflektál a Viski Károly Múzeum azzal az iskolatörténeti tárlattal, amelynek múlt csütörtökön délután öt órakor tartott megnyitóján Fehérvári István, az iskola jelenlegi intézményvezetője mellett Romsics Imre múzeumigazgató, valamint dr. Bálint József polgármester is szólt a földszinti folyosót megtöltő egybegyűltekhez. A megnyitó fényét emelő koncerten az iskola volt növendékei közül öten előadóként, vagy szerzőként közreműködtek.

A három Lakatos testvér, György, Ágnes és Péter mellett Újváriné Illés Mária és Fekete Gyula tért haza számot adni az ünnepi hangverseny keretében. A „Lakatosok” hozták a megszokott színvonalat – Péter zongora-, György fagottjátékával, Ágnes pedig férje, Csuhaj-Barna Tibor bőgőkíséretével előadott jazz énekével örvendeztette meg a hálás közönséget. Illés Mária tavaly ősszel megjelent könyve témakörében tartott zongorajátékkal illusztrált előadást, míg Fekete Gyula zeneszerző e formájában erre az alkalomra átdolgozott művével járult hozzá a koncert sikeréhez.

Képgaléria megtekintése (37 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A megnyitón Fehérvári István iskolaigazgató meghatottan szólt arról, hogy napra pontosan ötven évvel azelőtt kezdte meg működését a zeneiskola, amelynek ő maga is első diákjai közé tartozott. Büszkén említette, hogy intézményük talán az egész ország legszebb zeneiskolája, de az elért eredmények is magukért beszélnek. Ezt az is bizonyítja, hogy országos, esetenként Európa-hírű zenészek kerültek ki az iskolából, és a zeneoktatás magaslatain is sok egykori kalocsai diákot találunk. Azonban az is párját ritkítja, hogy az iskolának 50 évre visszamenőleg megvannak a tablói, azokat a jubileumi emlékév tiszteletére közszemlére is tették az iskola folyosóin.

Romsics Imre a kiállításnak otthont adó intézmény és a tárlat berendezésének, az anyagok összegyűjtésének és rendezésének vezetőjeként szólt az ünneplőkhöz. Elmondta: az anyaggyűjtés könnyű feladat volt, hiszen az iskola olyan bőséges dokumentumanyaggal rendelkezik, hogy inkább a szelektálás jelentett gondot.

Képgaléria megtekintése (37 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Végül dr. Bálint József polgármester méltatta az iskola tevékenységét, nevek fölsorolása nélkül utalva híres zenészek, zenepedagógusok sokaságára, akik hazánkban és határainkon túl öregbítik városunk hírnevét. Mégis kiemelte sorukból Lakatos Györgyöt, aki városunk ismertségének és értékeinek emeléséhez – túl előadóművészi munkásságán – a Kék Madár Fesztivál életre hívásával és évről-évre történő megszervezésével közvetlenül is hozzájárul, amiért ettől az évtől a Kalocsa Város Díszpolgára címet is viselheti.

A polgármester megköszönte az iskola tanárainak, volt és jelenlegi diákjainak a fáradozásukat, majd a további eredményes munkára vonatkozó jókívánságai kíséretében két festményt adott át az iskola igazgatójának. A képek, Liszt Ferenc és Kodály Zoltán portréi az alkotó, Kőrösi Tamás ajándéka az ötvenéves iskola számára.

Képgaléria megtekintése (37 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Születésnapi koncert klasszikustól a jazzig

A továbbiakban – rövid szünet után – az ünnepi koncert következett, amelyen először Lakatos Péter adott elő néhány zongoradarabot, majd ő kísérte Lakatos György fagottjátékát is.
Később Illés Mária beszélt a tavaly megjelent könyvében is földolgozott témakörről, Vántus István zeneszerző művészetéről. A múlt század második felének jeles alkotója, aki a szegedi zeneművészeti főiskolán több egykori kalocsai zeneiskolás diák tanára is volt, sajátos zeneelméleti meglátások mentén alkotta műveit. Ezek bemutatására egy egyszerűbb szerkezetű, de a Vántus művészetére jellemző jegyeket jól mutató zongoraművet is előadott Illés Mária.
A továbbiakban Lakatos Ágnes énekelt, férje, Csuhaj-Barna Tibor kíséretével. A néhány pezsdítő jazz szám élénkítőleg hatott a közönségre, akik az összeszokott páros produkcióját vastapssal jutalmazták.
Végül Fekete Gyula zeneszerzőnek egy jazzes beütésű darabját, annak kifejezetten a mostani alkalomra készült átiratát adták elő a Lakatos testvérek.

Képgaléria megtekintése (37 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A zeneművek közt előbb Lakatos Péter mondott rövid átkötő beszédeket, majd jó beszélőkészségéről is ismert bátyja szólt többször is a közönséghez, személyes emlékeken keresztül idézve meg az iskola nagy pillanatait, a padjait, vagy katedráit koptat jeles személyekről, kiemelten megemlékezve azokról a diákokról és tanárokról, akik már nincsenek köztünk.
A nap állófogadással, szendvicsekkel és süteményekkel, valamint az elmaradhatatlan születésnapi tortával, pohár bor melletti kötetlen beszélgetéssel zárult.

Képgaléria megtekintése (37 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Mi is beszélgettünk: a koncert előadóit hétköznapjaikról, munkájukról kérdeztük. Kivéve Lakatos Györgyöt, akivel a Kék Madár Fesztivál kapcsán évente több alkalommal is találkozunk, hallunk róla.
Viszont a többiekről: Újváriné Illés Máriáról, Lakatos Ágnesről és Lakatos Péterről, valamint Fekete Gyuláról már kevesebbet tudunk, ezért róluk rövid „szpotokkal” jelentkezünk hamarosan.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 03. 17., 20:26
A dunavecsei hídon holnaptól félpályás útzár a kezdődik felújítási munkálatok miatt. Előreláthatólag a nyár végéig kell korlátozásokra számítani, várhatóan egy hónapon át, és rövidebb időszakokra többször is mindkét irányból – derül ki az MKIF Zrt. közleményéből.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 03. 19., 16:34
A Kalocsai Fényi Gyula Kertvárosi Iskola mezei futó csapat vármegyei bajnok lett. Még >>>
2025. 03. 19., 11:41
A nőt új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Még >>>
2025. 03. 19., 11:00
Bár nem kifejezetten magyar vonatkozású, a március 19. az asztalitenisz világnapja is, amelyet a sport népszerűsítésére hoztak létre. Még >>>
2025. 03. 19., 09:39
A sofőr nagy sebességgel haladt és közben a kamionok közé bújva próbált észrevétlen maradni, miután megpillantotta a pénzügyőrök járőrautóját. Még >>>
2025. 03. 18., 14:27
Egy személyautó egy kamionnal ütközött. A személygépkocsi vezetőjének életét már nem tudták megmenteni. Még >>>
2025. 03. 18., 11:08
A nappalok hosszabbodása egészen a nyári napfordulóig, azaz június 21-ig tart. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK