2025. 02. 14. péntek
Bálint, Valentin
: 401 Ft   : 385 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Vádat emeltek a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet ügyében

2016. 05. 25., 14:11

Összesen 76 személlyel szemben emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezethez köthető, 20 milliárd forint vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés ügyében – írja a Baon.hu.

Dr. Négyessyné dr. Bodó Marianna, a megyei főügyészség helyettes szóvivője elmondta: a 76 vádlott között megtalálhatók a takarékszövetkezet egyes vezetői, tisztségviselői, ügyintézői, de olyan cégek vezetői és magánszemélyek is, akik hiteleket vettek fel a Bács-Kiskun megyei pénzintézettől.

– A takarékszövetkezet részéről eljárt vádlottak 2005 és 2011 között összesen több mint 120 hitel kihelyezésekor a vonatkozó jogszabályokat és a takarékszövetkezet belső szabályzatait rendszeresen megszegték. Olyan cégek, valamint magánszemélyek részére nyújtottak hiteleket, akik az ehhez szükséges hitelképességgel valójában nem rendelkeztek. A kölcsönöket sok esetben csak azért adták, hogy az adott ügyfél korábbi, lejárt, nem fizetett problémás kölcsönét egy nagyobb összegű, újabb kölcsön révén rendezzék. Az újabb kölcsön visszafizetésére azonban nem volt reális esély, ami minden érintett számára egyértelmű volt. Mindezek miatt a takarékszövetkezetet mintegy 20 milliárd forint vagyoni hátrány érte – részletezte a vádhatóság helyettes szóvivője.

Mint hozzátette, több esetben a felvett kölcsönből annak nyújtásáért cserébe „kenőpénzként” ellenszolgáltatást juttattak vissza a kölcsön nyújtásában közreműködő vádlottnak.

A főügyészség vádat emelt amiatt is, hogy az érintett takarékszövetkezet 2011-ben több mint 5 milliárd forint értékben olyan váltókat fogadott be, amelyek mögött valójában nem állt rendelkezésre fedezet. Ennek célja az volt, hogy a pénzintézet igen rossz anyagi helyzetét leplezzék, illetve látszólagosan javítsák. Ezzel a bűnszervezet a takarékszövetkezet anyagi helyzetének áttekintését is meghiúsították.

A Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet székháza
Forrás: Origo.hu

A kiemelt jelentőségű bűnügy vádlottjai jelenleg szabadlábon vannak, őket a főügyészség bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés bűntettén kívül többek között csődbűncselekmény bűntettével, számvitel rendje megsértésének bűntettével és vesztegetés bűntettével is vádolja.

A vádirat szerinti legsúlyosabb bűncselekmény akár 20 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

Az ügynek volt három további gyanúsítottja is, velük szemben az ügyész a nyomozást bizonyítékok hiányában megszüntette.

Tizenhétezer betétesük volt

Majdnem pont négy éve, 2012. június 1-jén kelt határozatában vonta vissza a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét és elrendelte az intézmény végelszámolását. Ezt akkor azzal indokolták, hogy vizsgálataik megállapították: a takarékszövetkezet elveszítette tőkéjét, sőt szavatoló tőkéje negatívvá vált. Ez pedig nem teszi lehetővé a biztonságos működést a takarékszövetkezet ügyfelei és partnerei számára, és súlyosan sérti a hitelintézeti törvény előírásait is.

A tőkehelyzet helyreállítására sem a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet további belső tőkeképződése, sem külső tőkeemelés révén nem volt reális lehetőség, vagyis a takarékszövetkezet helyzete nem volt rendezhető sem rövid, sem hosszú távon.

A PSZÁF a végelszámolás elrendelése előtti másfél évben több alkalommal a helyszínen vizsgálta a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezetet, illetve rendkívüli adatok és tájékoztatók folyamatos bekérésével kapott információt az intézmény helyzetéről. A pénzügyi problémák erősödésekor a PSZÁF azonnal intézkedéseket írt elő az intézménynek, s amíg esély volt rá, lehetőséget adott számára a tőkehelyzet rendezésére. A további tőkeromlás miatt azonban csak az engedély visszavonása maradt az egyetlen megfelelő eszköz a helyzet rendezésére.

A Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet 2012-ben mintegy 17 ezer betétessel rendelkezett, mérlegfőösszeg szerint piaci részesedése ugyanakkor a hitelintézeti szektorban nem érte el a két ezreléket sem.

Forrás: Baon

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ehhez a cikkhez 0 darab hozzászólás érkezett. A kommentekhez gördítsen lejjebb.
Hozzászólások (Legyen Ön az első)
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá a cikkhez:
• Regisztrációhoz kattintson IDE.
• Amennyiben már regisztrált felhasználónk, a weblap legtetején lévő menüsávból elérheti a bejelentkezés panelt.

Még több friss hír

2025-02-10 15:41:10
Elszállítják a Kalocsán, közterületen álló, elhagyott járműveket A magukra hagyott járművek elszállításának költségeit a tulajdonosaikra terhelik, a tárolásért pedig napidíjat kell fizetnie. Sőt, ha elárverezik a kocsiját, azért is külön fizetni kell. Akinek van ilyen autója közterületen, a hétvégéig gondoskodjon róla!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 13., 14:00
A szekszárdi rendőrök őrizetbe vették azt a 25 éves sofőrt, aki elmúlt időszakban számos alkalommal hágta át a közlekedési szabályokat. Még >>>
2025. 02. 13., 11:00
Idén február 9. és 16. között tartják a házasság hetét Még >>>
2025. 02. 13., 08:19
Segítsenek megtalálni a Szekszárdól késő este eltűnt kislányt! Még >>>
2025. 02. 12., 17:38
A dusnoki szentmise alatt lopták el a bicikliket Még >>>
2025. 02. 12., 14:00
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrség telefonos csalásokra hívja fel a figyelmet Még >>>
2025. 02. 12., 12:42
Késett a vonat, ezért felgyújtotta az üléseket Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK