Polgármestersége alatt nyitott, elérhető városvezetést, egy új, intenzívebb időszakot tervez, ígér Dr. Filvig Géza polgármester, amelyhez a képviselő-testületbe választott csapata, a többi képviselő munkája mellett mindenkire számít, aki építeni, szépíteni szeretné városunkat. A Fidesz–KDNP, Kalocsa Jövőjéért Egyesület jelöltjeként erős, a szavazatok 46 százalékával polgármesterré választott Dr. Filvig Gézával kedden, ötéves hivatali ideje kezdetének második napján, immár a városháza polgármesteri irodájában beszélgettünk.
- Polgármester úr! Hosszú képviselői évek után milyen érzés most Kalocsa első számú vezetőjeként a városházára bejönni?
- Igazán megtisztelő, nagyon hálás vagyok a lakosság bizalmáért, de egyben nagy felelősség is, melyet igyekszem megszolgálni. Nagyon nagy öröm, és most érzékelem, hogy az a 46 százalék, amivel megválasztottak, milyen nagy felhatalmazás. Nagyon szépen köszönöm azoknak, akik szavazatukkal támogattak.
Forrás: Zsiga Ferenc
Ez egyben kihívás azon szavazók felé, akik nem rám, hanem a másik három polgármesterjelölt valamelyikére adták le voksukat. Természetesen azon munkálkodom, hogy az ő bizalmukat és megelégedésüket is mielőbb elnyerjem.
Nyilvánvaló, amikor az ember látja a hajót, hogy hogyan, merre halad, akkor van róla egy elképzelése. Ám amikor felmegy a tatra és kezébe veszi a kormányzást, az teljesen más érzés, teljesen más benyomás, és főleg más felelősség.
- A hajó állapotáról, irányáról is véleményt mondtak a szavazók az elmúlt vasárnap. Milyen irányt vesz ez a hajó, és kikkel képzeli el a kormányzását?
- Szerencsére rengeteg tisztességes, az élet számos területén bizonyított ember vesz körül. Sportkedvelő emberként egyébként is csapatban gondolkodom, csapatjátékos vagyok.
A céljaim beteljesítéséhez szükséges munkát egyedül nem tudom elvégezni. Ehhez erős, egységes csapatra, a képviselő-testületben is az épülő jövő programját támogató társakra, szövetségesekre lesz szükségem.
Van egy tervem, melyről meggyőződésem, hogy közösen végig tudjuk vinni. Ez a terv egy erősebb, büszkébb, boldogabb és gondoskodóbb Kalocsáról szól.
Nem szeretnék abba a hibába esni, hogy én most egy akár jól, akár rosszul működő rendszert egyből megváltoztassak csak azért, mert az volt a múlt, és minden, ami a múlthoz kötődik, az csak rossz lehet.
Egyelőre feltérképezem a működést, még jobban beleásom magam az önkormányzat mechanizmusába, most ennek van az ideje. Tehát a tájékozódás, a belső információgyűjtés időszaka kezdődik. Nincs az a szervezet, ami ne tudna jobban, hatékonyabban működni, ez a cél vezérel engem is.
Mindez nincs összefüggésben azzal, amit az első napon tapasztaltam, hogy nagy riadalom volt az apparátusban, többen idegesen fogadtak, hogy megmarad-e az állásuk. Amikor a választásra készültünk, ennek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget. A hivatalban dolgozók azt gondolták, amit az ellenfelek sugalltak: ha Filvig Géza lesz a polgármester, akkor kirúgások lesznek.
Kedden 14 órakor tartottam egy apparátusi értekezletet, amelynek egyfelől az volt a fő témája, hogy bemutatkozzam, másfelől, hogy elmondjam:nem a „hóhér” szerepét jöttem betölteni, és hogy „ fejeket vágjak le”, családok egzisztenciájával játsszak, hanem hogy építeni, fejleszteni szeretném a várost.
Ezt a munkát a hivatali apparátussal és mindazokkal képzelem el, akik az önkormányzat egyes rendszereiben dolgoznak.
Nyilván vannak elvárások, de ezek nem teljesíthetetlenek. Természetesen megvannak az elképzeléseim, de párbeszédre, bizalomra törekszem. Ugyanakkor ezt a bizalmat tisztességes, jó, egyes területeken kreatív munkával ki kell érdemelni.
Az értekezleten megkérdeztem, ki az, aki nem kíván velem együtt dolgozni, mert azt megértem. Ezt egyelőre nem jelezte senki.
Ha valaki érzékelhető módon nem tud az új helyzetbe beilleszkedni, nem képes az új feladatokat elvégezni, gáncsoskodik, vagy nem megfelelő színvonalú a munkavégzése, az egy másik kategória lehet.
- Az önkormányzati és a hivatali munka a legtöbb területen találkozik. Ezt miként képzeli ötvözni?
- A testület többségét alkotó csapatomról annyit, hogy egy jó együttessel indultam a választásnak. Az eredményekből világosan látszik, hogy a szavazók is ezt gondolták. Nyolc egyéni képviselő-jelöltből hét választókerületet a mi képviselőink szereztek meg. Egyetlen képviselő-jelöltünk, Szigeti Tamás maradt alul elenyésző, összesen 11 szavazattal. Tamás egy nagyon értékes, jó szakember, továbbra is számítunk rá a közös munkában.
Ezt a választók bizalmából erős, felkészült, szerteágazó szaktudással rendelkező csapatot szeretném összehangolni, kiegészíteni a polgármesteri hivatal egyes szakmai ágazatainak, osztályainak feladataival, munkájával.
Forrás: Zsiga Ferenc
- Ugyan mögöttünk van Kalocsa történetének talán legmegosztóbb kampánya, de ebben a riválisok részéről vissza-visszatérő elem volt a pályázatokkal való esetleges visszaélés. Ezt miként lehet kezelni?
- A pályázatok körül felmerült anomáliák, esetleges visszaélések kezdenek több lenni, mint az utcai pletyka.
Hogy pontosan milyen projektek vannak folyamatban, ezek hogy működnek, az intézményeknél futó pályázatoknál milyen szerződéseket, milyen módon, kikkel kötöttek, az is a már korábban említett tájékozódásomnak a része. Erre kiemelt figyelmet szeretnék fordítani.
Azt azért leszögezem, a pályázatok szabályosságának ellenőrzése az irányító hatóság feladata és felelőssége, az önkormányzat nem szeretne revizor szerepet játszani. Viszont mivel az önkormányzat is érintett, a helyhatóság a kedvezményezett, az önkormányzatnak kell helytállnia az esetleges szabálytalanságok miatt, nekünk is mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a pályázatok szabályszerűen valósuljanak meg.
- A választás után mi okozta a legnagyobb örömet azon kívül, hogy a FIDESZ-KDNP, Kalocsa Jövőjéért Egyesület jelöltjeként Ön és a csapata a pártcsaládon belül országosan is a legjobbak között szerepelt?
- Ami nagyon örömteli volt, az a lakosság fogadtatása. Nyilván egy választás után mindig a győztest erősítik, a vesztest gyengítik, de nagyon sok bíztatást kaptam. Nagyon sok jó ember nyilvánította ki gratulációját, illetve segítőkészségét.
Szeretném megköszönni mindazoknak, akik felajánlották segítségüket, és hogy közösen dolgozhatunk a város érdekében. Ez egy nagyon jó érzés, és ezekkel a felajánlásokkal nyilván élni is fogok a következő öt évben.
A Fókuszban Podcast most megjelent adásában a nemrégiben megalapított Magyar Civil Hálóról beszélgetünk az országos hálózat elnökével, Petneházy Dáviddal és elnökségi tagjával, Szigeti Tamással. A beszélgetés második felében Scherer Erzsébet, a Magyar Vidék- és Térségfejlesztési Alapítvány ösztöndíjasa mesél céljairól.