2025. 03. 27. csütörtök
Hajnalka
: 400 Ft   : 372 Ft Benzin: 601 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Korai kékmadarak hozták a fesztivál hírét

Illés György Cinó  |  2016. 03. 29., 16:05

Március 17-18-án, csütörtökön és pénteken immár másodszor rendezték meg a Tomori Pál Könyvtárban a Korai Kék Madár „minifesztivált”, amelynek keretében a március 15-én díszpolgárrá avatott Lakatos György tanítványai, barátai segítségével népszerűsítette a zene szeretetét, valamint a június második hetében megrendezésre kerülő Kék Madár Fesztivált a kalocsai középiskolák diákjainak körében, az első napon három, a másodikon egy rendhagyó tanóra keretében.

A Korai Kék madár tavaly életre keltett hagyományát folytatva tartották meg a rendhagyó órákat – voltaképpen interaktív koncerteket –, amelyeken az előadott zeneszámokhoz kapcsolódó kérdésekre adott helyes válaszokért koncertbelépőt, illetve csokit lehetett nyerni. Az aktívabbak közt volt olyan is, aki több csokit fölhalmozva térhetett haza, illetve vissza az iskolájába a színvonalas hangverseny után.

A fagotton játszó Lakatos György segítője csütörtökön a gitáron, illetve a jazz énekesként közreműködő idősebb és ifjabb Egri János, valamint tubavirtuóz Lukács Gergely volt, pénteken pedig a fuvolán és zongorán remeklő Forró Fruzsina színesítette játékával a programot, amelyet a fiatalok nagy lelkesedéssel fogadtak. A zeneszámok közt a fejtörő feladványok mellett a humorra, vidámságra is jutott idő, az oldott légkör ellenére magukat az előadott műveket viszont pisszenés nélkül hallgatták a diákok.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A rendezvénysorozat egyik fő célja az, hogy a fiatalabb generációt is bevonzza a majdani fesztivál előadásaira, programjaira, egyben a koncertek későbbi bázisközönségét is építgetve városunkban. Mert aki egyszer rákapott a „zene ízére”, annak a fesztivál programja, az illusztris föllépők és a sokféle, különleges zenei csemege már önmagában elegendő vonzerő lehet. Az idei fesztiválprogramról – bár abban vannak még bizonytalanságok – már írtunk, és ha újabb híreket kapunk – várhatóan egy bő hét múlva – tájékoztatjuk olvasóinkat!

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A II. Korai Kék Madár alkalmai közül mi a pénteki rendhagyó órát látgattuk meg, azzal az intencióval, hogy egy rövid interjúra elkapjuk az új díszpolgárt, lévén ez a hét utolsó órája, így biztosan ráér majd – gondoltuk. Ez azonban mégsem volt olyan egyszerű, mert az órát követő rövid szünet után már egy próbát tartottak Forró Fruzsinával azon melegében ott, a könyvtári helyszínen, majd rohantak vissza Budapestre, mivel este közösen adtak koncertet.

Azért a villáminterjút végül mégis csak sikerült nyélbe ütnünk, azt hamarosan olvashatják portálunkon!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 03. 25., 18:01
A kalocsai érsekség évszázadai (CST I/6), illetve a Kalocsai Főegyházmegye plébániáinak jelentése a II. Vatikáni Zsinat utáni liturgikus reformok végrehajtásáról (1967) köteteket március 21-én mutatták be az Astriceum Érseki Múzeumban.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 03. 27., 13:53
Közel 10 fokos hőmérsékleti kontraszt van az ország északi és déli fele között. Még >>>
2025. 03. 27., 13:09
Az Alnatura burgonyachips tengeri sóval (125 g) termék fogyasztói visszahívását kezdeményezték a termékben esetlegesen jelen lévő idegen anyag jelenléte miatt. Még >>>
2025. 03. 27., 09:33
Március 27-e a Színházi Világnap, amelyet 1961 óta ünnepelnek világszerte. Még >>>
2025. 03. 26., 14:00
Közel egy havi csapadékmennyiség zúdult ránk tegnap - de vajon elég lesz-e, vagy tovább folytatódik az aszályos időszak? Még >>>
2025. 03. 26., 10:27
A DK elnöke országjáró kezdeményezése keretein belül látogatott Kalocsára. Még >>>
2025. 03. 26., 09:53
Március 26-án világszerte a Dokumentumszabadság Világnapját ünneplik, amely a digitális dokumentumok szabad és nyílt formátumainak fontosságára hívja fel a figyelmet. A nap célja, hogy felhívja a figyelmet az adatok szabad áramlására, a hosszú távú digitális megőrzésre és az információk akadálytalan elérhetőségére. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK