2026. 04. 20. hétfő
Tivadar
: 363 Ft   : 308 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Megcsinálták! – Kétmilliót táncoltak össze a Dusnoki Aprók!

Borbély-Juhász Ágnes  |  2016. 12. 16., 22:20

Nem csak a törököt, a nézőket is megfogták a Dusnoki Aprók: több, mint 100.000 szavazatot és kétmillió forint nyereményt táncoltak össze a Fölszállott a páva ma esti döntőjében!

A Tóth-Mihó Erika és Tóth Zoltán vezette néptáncegyüttesnek ma sem volt könnyű volt dolga, másik három látványos produkcióval voltak versenyben a néptáncosok kategóriájának aranypáva díjáért.

Sárközi koreográfiájukból Tímár Böske a lendületes, változatos sárközi ugrásokat dicsérte, mint mondta, még elnézte volna az előadást. Berecz István szerint ugyan kicsit sok volt a fogócska, de ettől függetlenül őt is lenyűgözték Apróink.

Csak úgy, ahogy minket és a legtöbb tévénézőt is!

Bár a zsűri végül a felvidéki Csali Gyermek Néptáncegyüttest tartotta a legjobbnak, a dusnokiak alig pár pillanatig szomorkodhattak csak. Előbb az OTP Bank 1 millió forintos „legjátékosabb” csoportnak járó különdíját vehették át, majd a legtöbb közönségszavazatot kapott döntősnek járó, szintén az OTP Bank által felajánlott 1 millió forint győzteseként is őket hirdették ki.

Forrás: www.mediaklikk.hu

Szerencsét hozott tehát a 13-as kódszám! Mint elhangzott, a gyerekek több mint 100.000 szavazatot kaptak az élő show ideje alatt!

Szurkolók kivetítőn nézik az elő adást a dusnoki Művelődési Házban

Apróink megcsinálták, és bátran mondhatjuk, hogy térségünk is megcsinálta! Egy emberként álltunk a csoport mögött! Ünnepeljük őket, gratuláljunk nekik, támogassuk őket ezután is!

Szép volt Aprók!

A gyerekek produkcióját itt lehet visszanézni >>>

Portálunk élőben közbetítette, hogy hogyan ünnepeltek az egybegyűlt szurkolók a dusnoki Júzsef Attila Művelődési Házban:

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 20., 10:10
Egy nap, amikor közelebb kerül hozzánk a világegyetem. A csillagászat napja arra hív, hogy nézzünk fel, és fedezzük fel a minket körülvevő csodákat. Még >>>
2026. 04. 20., 10:07
Két személyautó ütközött össze hétfő reggel Baján, a Csík utcában, a Szent Margit utca közelében. A balesethez a tűzoltók és a mentők is kiérkeztek, a helyszínen forgalomkorlátozásra kell számítani. Még >>>
2026. 04. 19., 11:19
Vasárnap még élvezhetjük a kellemes, tavaszias időjárást a térségben. A nap folyamán sok napsütésre számíthatunk, bár időnként megnövekszik a fátyol- és gomolyfelhőzet az égen. Még >>>
2026. 04. 19., 11:16
A tavasz előrehaladtával egyre több allergiás ember tapasztalhat kellemetlen tüneteket, ugyanis megérkezett a pollenszezon egyik legintenzívebb időszaka. Az elkövetkező hetekben több növény virágzása is felerősödik, így a levegőben található virágpor mennyisége jelentősen növekedhet. Még >>>
2026. 04. 18., 09:12
Épített örökségünk nemcsak a múlt emléke, hanem identitásunk része is. A műemlékvédelmi világnap erre a közös felelősségre hívja fel a figyelmet. Még >>>
2026. 04. 17., 11:28
Látványos bemutatók és izgalmas programok várták az érdeklődőket Baján. A rendőrségi nyílt nap idén is nagy sikert aratott. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK