LÉLEKLIBIKÓKA 3. – Kettőt egyszerre

Szűcs Brigitta Z.
Kettőt egyszerre

A szemközti ház ablakainak alsó osztásában két fekete macska ült. Az ott lakó, pipacsmintás köntöst viselő nő minden reggel anyai szeretettel, igazságosan, egyszerre simogatta meg a macskagyerekeket. Jobb kezével a jobb osztásban, bal kezével a bal osztásban ülő állat fejére tette kezét, kicsit megnyunnyogta a macskafejeket, majd végighúzta a macskagerinceken ujjait. A szeánsz a macskafarkak mutató ujjra tekerésével ért véget. A pipacs távozott az ablakból, a két súlyos, addig egymással szemben ülő fekete pont pedig kisétált a párkány két végére, és távozott az idillből.

Kisjuli a tegnap estére gondolt, meg arra, hogy akármennyire szereti ezeket a dögöket, az sose jutott még eszébe, hogy megsértődhetnek, ha mindig a másik kapja az első simogatást reggel.

Nem lehet kettőt egyszerre jól szeretni.

A bókkirály Péter is ezért hagyta el. Persze nem ezt mondta, hanem azt, úgy érzi, kikerült Kisjuli figyelmének fókuszából. Kereken tíz héttel az után, hogy a hatodik randi jutalmát megkapta Kisjulitól.

Így fogalmazott, ilyen hivatalosan: ő élesen látja, hogy elállítódott az a bizonyos fókusz a Kisjuli műszerén.

Látszott, hogy szeretne mihamarabb távozni a gyorsan ítélő bíróság elől, ahol korábban egy szerda éjszakai ágyjelenet során azt vallotta magáról, nem szokott indokolatlanul lelépni. Sőt, szereti őszintén tisztázni a kínos részleteket is. Például, ha az a bizonyos harmadik megjelenik a párkapcsolat lépcsőházának alagsorában. Mert tudja ő, minden szakításnak vannak alig látható, mély okai, például az újdonsült kapcsolatoknál előforduló túlzottan gyors közeledés, a hosszabb kapcsolatoknál meg a túlzott távolodás. Őszinte ember ő, és van benne tragikum.

Kisjuli pontosan tudta, hogy egy Klári nevű tragikum van a dologban, aki szereti, ha huncutul Kláricicának becézik.

Nézte Pétert. A színes fűzős cipőben megbújó csiklandós talpára gondolt. Arra, amikor megvette ezt a cipőt, és fotót küldött neki róla. Nézte a rozsdavörös nadrágját, ebben volt, amikor először mutatkoztak együtt. Az övnél megállt. Elidőzött. Nem akart arra gondolni, de nem tudott nem arra gondolni, hogy az ott dudorodó férfiasságon az utóbbi hetekben Kláricicával volt kénytelen osztozkodni.
Szerette volna előkapni a lakásban lévő legélesebb ollót, belevágni vele a Péteren lévő kockás ingbe, majd kézzel széttépni, amerre szakad.
Csak a hatás kedvéért.

De Péter nem tudta, hogy tudja. Azt sem tudta, hogy Kisjuli véletlenül hallotta meg azt a telefonbeszélgetést, de ha már meghallotta az elejét, kivárta a végét.

Hagyni kell menni az ilyet. Kisjuli tudta, hogy a szeretők, akik el tudják vonni szerelmünk figyelmét, onnantól, hogy létükre fény derül, mindenhol ott vannak: a pénztárgépek mellett a csokik és az óvszerek között, a buszon, a nálunk mindig kívánatosabbra (vetkőzött) öltözött nők mosolyában, amikor szexi csetüzenetet kapnak mások férjétől. Vagyis reménytelen, hogy megszabaduljunk a gondolatuktól.

Amikor a fókuszból kikerült Péter este fél 10 körül színlelt szomorúsággal távozott, Kisjuli engedett egy kád vizet, meggyújtotta a kád peremére tett teamécseseket és elmerült a habokba.

Előző társa, az impulzív és korrekt Miklós jutott eszébe.

Rendkívüli időjárási körülményektől mentes kapcsolatuk negyedik évében történt, hogy egy kiállítás-megnyitón Ámor kissé megrészegült a zongoraszólótól, és véletlenül nem Miklós és Kisjuli közé, hanem Miklós és Ildikó közé lőtte mérgező nyilát.

Ildikót mindenki szerette, mindenkihez volt egy jó szava. Ráadásul idegesítően őszintén érdeklődőtt a hogylétek felől, és több hét távlatában is emlékezett rá, kinek volt bárányhimlős a gyereke. Figyelt. Gyakorlatilag mindenkire. Miklósra is, akivel egy osztályon dolgoztak a művelődési intézményben.

Elnézve Ildikót – aki bátran levágatta háta közepéig érő vörös haját, és nőtársai szerencsétlenségére bombajól is állt neki az új fazon, – Kisjuli kénytelen volt magában megállapítani, hogy egy ilyen nő minden rendes férfiben felkelti a hőst. Miklós eleinte nem is tagadott. De nem is tudta volna definiálni, mi történik épp vele.

A kolléganőjére beindult férfit onnan lehet megismerni, hogy amikor még az ilyen tündéri Ildikók nem adták be nekik a derekukat, a saját gerjedelmi állapotáról még mit sem sejtő férfi otthon is képtelen palástolni elismerését. Észre sem veszi, amikor a tejföllel összesütött kurkumás spárga fölött a szemüvegszárral hadonászva meséli, milyen kitartóan érvelt Ildikó a fesztiváltámogatások mellett, amikor az irodavezető gátlástalanul és nyilván indokolatlanul letorkolta. Pedig az Ildikó mindenre gondolt. Biztos ez zavarta az irodavezető nőt – hadar a férfi. Majd hozzáteszi: a nők képtelenek elviselni, ha egy másik nő okosabb náluk. Te vagy a kivétel! Ugye, drágám?!

Ilyenkor mi, drágák, jobb, ha csak hallgatunk. Kisjuli is így tett. Hagyni kell a történések izgalmától szinte kivörösödött férfit kibontakozni, nehogy szó érje a ház elejét, hogy kikerült figyelmünk fókuszából. Egyébként is, kár lenne a szemünk előtt kibontakozó szerelmi történet részleteitől megfosztani magunkat. Ekkor ugyanis partnerünk eddig titokban tartott, rejtett tulajdonságait is megismerhetjük. Kiderülhet, hogy az eddig tériszonnyal küzdő férfi, amikor arról van szó, hogy Ildikóval, természetesen munkakapcsolati okokból, fel kell térképezni egy víztorony adottságait, elsőként jelentkezik kíséretként a magasban tényleg félő Ildikó mellé. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az ilyen jellegű munkatapasztalatokat azonnal adminisztrálni is illik, együtt, egy kávéházban.

Egy csendesnek ígérkező péntek estén kezdte Kisjuli belső hangja követelni a nyilvánvalóan kibontakozó viszony bizonyítékainak feltérképezését, de Miklós megelőzte.

Egy kád levendula illatú vízben ültek. Miklós elfújta az úszógyertyát, és azt mondta Kisjulinak, ez így nem mehet tovább. Ő képtelen kettőt szeretni egyszerre, most mégis ez van. Mást szeret Kisjuliban, és mást Ildikóban. Tudja, hogy hibát követ el. De reméli, nem azzal, hogy szeret. Nem akarja azt gondolni, hogy szeretni bűn. Ő szeretné szépen lepréselni és eltenni a Kisjulis emlékeket és nem bűntudattal gondolni az utolsó hetekre sem. Persze hibázott, tudja ő! Azzal, hogy nem szólt a legelején, de neki fogalma sincs, mikor kezdődött.
Mint ahogy azt korábban megmondtuk.

Kisjuli kilépett a fürdőszoba szőnyegre. Úgy ahogy volt, csurom vizesen a nappaliban lévő telefonjáért ment. Bepötyögte és elküldte Péternek az utolsónak hitt üzenetét: Tudod Pé, fontosabb lett volna őszintének lenned, mint jófiúnak látszani. Üdv, Kláricica