Új novellasorozat a KALOhíreken – Mostantól kezdve kéthetente Szűcs Brigitta Zita ülteti „léleklibikókába” az olvasót!

– A KALOhíreknek többnyire kulturális tudósításokat és önkormányzati híreket írtál. De ha jól tudom, nem itt kezdted az újságírást, ugye?

– Így van, a Petőfi Népénél dolgoztam korábban, online szerkesztőként és újságíróként, ahol olykor a vélemény rovatba is írtam. Itt a KALOhíreken néhány éven át lehetett találkozni az írásaimmal, korábban tudósításokkal, később a Napi Gyors rovat kishírei közt. Írással 2006 óta foglalkozom, mondjuk úgy, hivatalosan.
Ugyan élelmiszeripari szakközépiskolát végeztem, de ott már 15-16 évesen tudtam, hogy az írás lesz a valódi szenvedélyem. Egyetemre már e vágy vezetett. Kommunikáció-médiatudomány szakon végeztem. Az iskolát megelőzően helyi újságokba írtam időnként, meg a fiókjaimnak, a magam kedvtelésére. Manapság is sokszor írásban vitatom meg magammal azokat az élethelyzeteket, melyekben jómagam vagy mások viselkedését szeretném jobban, mélyebben megérteni. Nem hiába mondják, hogy az írás során lehetőségünk nyílik a velünk történtek alaposabb elemzésére, és egy új értelmezésre. Elemző típus vagyok. A világ megértésében az írás épp olyan sokat segít, mint az olvasás.

– Most is foglalkozol újságírással?

– Nem, jelenleg marketingesként dolgozom egy építőanyag-kereskedelemmel foglalkozó cégnél Kiskőrösön.

– Miért hagytad abba?

– Erre nincs jó válasz. Igazából nem akartam abbahagyni az újságírást, csak így alakult.

– Hiányzik?

– A sok különböző, néha ijesztő, olykor felemelő élethelyzet és a világot ezerféleképp értelmező emberek mindennapja hiányzik. A szomszédokkal küzdő egykori dunapataji bácsi, akihez amikor megérkeztem felvenni a cikk anyagát, akkor kaptam a hírt, hogy meghalt az apám. A bácsi nekem akarta adni az udvarában álló kriptát, úgy, hogy fogalma sem volt mennyire aktuális, majd süteménnyel kínált. Apám miatt is kicsordult a könnyem, a kripta miatt is, meg egy kicsit azért is, mert a bácsi konyhája ezer éve nem volt kitakarítva, és a sütemény… Mindegy! A lelkét szerettem. Ezért megettem a sütijét is. Egy újságírót sokkal több érzelmi impulzus ér, mint egy marketingest. Másként lehet szeretni a két szakágat. No, de visszatérve a kérdéshez: szakmai szempontból inkább azok a műfajok hiányoznak, amikben nagyobb teret kap az író személye, például a riportok esetében. Volt olyan riportom, amivel egymillió forintot és rengeteg könyvet, ételt, sőt még kerékpárt is szereztünk egy tázlári kisfiúnak, aki már 12 évesen sokkal jobban tudott küzdeni, mint sok mai, jobb körülmények közül jövő harmincas. A nagyi eltette a kapott pénzt. A fiú továbbtanult. Figyelemmel kísérem az életét. Mindig öröm arra gondolni, hogy az emberi segítőkészséget, jó szándékot ezen a riporton keresztül mutattuk meg neki, és értettük meg vele, hogy az élet a jókkal, kitartókkal igenis kegyes. Ezekért a helyzetekért volt érdemes írni, folyton úton lenni.

– Tehát ezt az igényedet elégíted ki most a novellákkal? De ez sem új számodra, hiszen emlékeim szerint korábban egy író-olvasó találkozó kapcsán is találkozhattak veled olvasóink, amelyet még a Tomori Pál Könyvtárnak a Kossuth Lajos utcai épületében tartottak.

– Igen, az még a kezdeteknél volt. A Kalocsai szó és kép antológiás kötet első kiadásának megvalósításában ugyanis én is részt vettem. Németh Sanyi bácsival sokat beszélgettünk, és írtam is már az első kötetbe is. Sőt, a következőkbe is. A mai napig jól esik, hogy annak ellenére gondolnak rám, hogy már, vagy inkább most épp nem élek Kalocsán. Volt, amikor pályáztam is az írásaimmal, különböző novellás antológiakötetekben jelentek is meg novelláim.

– Önálló kötet?

– Még nincs, de majd szeretnék abba is belevágni.

– Honnan jött a cím, hogy Léleklibikóka?

– Régen volt egy blogom, abban írtam le először ezt a szóösszetételt valami párakapcsolati gubanc kapcsán.

– Az itt megjelenő novellák is ilyesmiről fognak szólni?

– Nem csak párkapcsolati kérdésekkel foglalkozik majd Kisjuli, a főszereplő, de azzal nagyobb mértékben. Az emberi kapcsolatok, mély és felületes barátságok, érintőleges, de nagy hatású ismeretségek, sokszor az öltözködést, az életvitelt, a párkapcsolatokhoz való hozzáállást minősítő vagy épp segítő munkahelyi viszonyok, szóval az emberi játszmák széles spektrumát megéljük nap mint nap. Engem ezek érdekelnek. Kisjulin keresztül ezekbe nyerhet majd betekintést az olvasó. De ennek csak egy részét merítem a valóságból, az írások egy jelentős része a képzeletem műve lesz… Boris Vian csodás idézetével mondva, amit akár az egész Léleklibikóka sorozat fölé odaírhatnék mottóként: „A történet teljes egészében igaz, mert elejétől végig én találtam ki.”

– Mit mondanál elöljáróban a most induló sorozatról?

– Az első egy-két részben, mondjuk így, hangulatfestés történik. Lesznek állandó szereplők. Például Kisjuli. Az egyes történetek mindig kapcsolódnak majd valamelyest egymáshoz, ugyanakkor minden egyes történet önmagában is megáll majd a lábán, kinyit és becsuk egy helyzetet, az olvasóra bízva annak morális megítélését. Minden író ember hatni szeretne. Én is. Rám olykor egy színésszel készült interjú is óriási hatást gyakorol, és akár egy-egy szokásom is megváltoztatom az olvasottak miatt. De van úgy, hogy erőt ad valaminek a folytatásához, ne adj isten, elengedéséhez. Azt remélem, hogy aki olvassa majd Kisjuli történeteit, olykor megnyugszik, hogy igen, ilyen is a világ, olykor pedig felcsattan, és onnantól másként reagál mondjuk a társára, a jobb mindennapok reményében.

– Tehát akkor ez tulajdonképpen egy novellaregény lesz, amelynek az epizódjai önálló életet élnek, de mégis egyfajta logikailag összefüggő láncolatot alkotnak ugyanazokkal a szereplőkkel?

– Pontosan.

– Az újságírás után kell valamiféle átképzés a novellaíráshoz?

– Igen, képezem magam, egyrészt könyvekből, másrészt voltam a Magyar Íróképző tanfolyamain és más íráskurzusokon is. Ezen kívül Kornis Mihály íróhoz is járok, aki szombatonként tart Élettan címmel szemináriumokat, ahova gyakran elmegyek én is. Ott nem mindig irodalomról van szó, hanem az élet egyéb fordulatairól, fogalmairól, a mitológiától a pszichológiáig mindenről. Elképesztően jó ember, jól gondolkodik és jól is ír. Nagyon sokat tanultam tőle, nagyon sokat adott nekem.

LÁSSUK, MENNYIT TUDSZ MAJD EBBŐL ÁTAD NI A KALOHÍREK OLVASÓINAK!
ÍME, A LÉLEKLIBIKÓKA ELSŐ FEJEZETE:

Szűcs Brigitta Z.
LÉLEKLIBIKÓKA

Frissített etikai normák

Kisjuli élete párja levette bőrkabátját, hozzá nem illő fülvédős polár sapkáját, óvatosan végighúzta mutató ujját Kisjuli fenekén, majd felvett a vágódeszkáról egy darab camembert-t. Kisjulin végigszaladt a hideg. Peti kezére vágott.

Peti két napja töltötte be a harmincnégyet, és pont másfél hónapja, azaz negyvenkét napja tudja, hogy amíg nincs kész a vacsora, semmit sem lehet elvenni a konyhapultról, mégis próbálkozik.

Kisjuli az első camembert-t szénné égette a gofrisütőbe tehető grillező lapon, de csak hosszas lamentálás után nyitott ablakot. Az égett szaggal együtt a meleg is távozott, pedig azt nem akarta kiengedni, ugyanis az estére nézve tervei voltak.

Kisjuli hátán még most, fél órával később is futkosott a hideg. Pláne, ha Balajti Rozáliára gondolt, aki akkurátusan, a hólapátot direkt újra meg újra a lépcsőnek ütve verte fel épp az egy hete esett és azóta feltakaríthatatlanul a járdára fagyott havat. Hiába mondta neki, hogy hozott sót, Rozália tekintetén látszott, hogy a remek szó kimondása közben arra gondol, hogy nyaljon sót emez.

Kisjuli nem szerette a házirendeket. Ha mégis betartott belőlük valamit, az csak azért eshetett meg, mert az egybeesett az ő vágyaival és igényeivel. A macskák születését például hetekig titkolta. Inkább ajtót sem nyitott, amikor észrevette a konyhaablakból, hogy Balajti Rozália egy csíkos füzettel megint elindult közös költségre gyűjteni. Az újdonsült pihe-puha állatkölykök megtartásának végső határidejéről épp úgy nem tudtak megállapodni, mint az esti karbantartási munkálatok ideális befejezési idejéről.

Ha egy anyamacskának négy kis cirmosa születik, hány kis cirmost kell ahhoz négy héten belül elajándékozni, hogy a főbérlő a hatodik héten nyugodtan aludjon? Ilyen és ehhez hasonló matematika feladatnak álcázott üzeneteket osztott meg közösségi oldalán, nem sejtvén, hogy Balajti Rozáliának bár nem lévén közösségi profilja, a harmadikon lakó Ferencziék információval fizetnek a közös költségbe, vagyis mindig megmutatják Balajti Rozáliának ki mit posztol a világhálón.

Legutóbb a panorámaterasz miatt feszült össze Rozália és Kisjuli. A városszéli társasházba Kisjuli azért szeretett bele, mert a környék egyetlen panorámateraszos épülete volt. Öt szint, öt panorámaterasszal. Korábban ilyet még nem is látott. Mondjuk Balajti Rozália az első pillanatban közölte is vele, hogy ilyen természetesen nincs is, hogy panorámaterasz, mert ez panorámaerkély valójában. De mivel Kisjuli a földszinti lakást bérelte, ha valaki volt nála és kint cigiztek, mindig jó hangosan mondta, hogy a felette lakó Balajti Rozália is hallja, hogy nagyon szereti ezt a panorámateraszos építészetet.

Kisjuli tényleg szerette a panorámateraszt. Sőt, valójában kizárólag azt szerette csak a lakásban, úgyhogy a teraszra vezető nappaliba tette a hálószoba bútorát és az íróasztalát is. Így ugyan csak egy szűk ösvényen lehetett közlekedni a fürdőszoba és a másik rumlis szoba felé, de megérte. Ha az ágyban feküdt az volt az érzése, hogy az üvegfalon keresztül szinte befolyik a természet, ami olyan harmóniát adott neki, hogy olykor hétfőn nem indult el dolgozni, mert azt képzelte még vasárnap van.

Kisjuli azt tervezte, a vacsora után a testét adja ajándékba Petinek, de Okoska, Kisjuli józan felettes énje betipegett a képbe és negédes hangon közölte racionális érveit, és a napokban, az ez évi második önbizalom-erősítő egyéjszakás kaland után frissített etikai normáit: legalább hat randi kell az első szexig. Kisjuli akárhogy számolt, nem jött ki a hat alkalom. Egy rövid ideig arra gondolt, esetleg beleszámolhatná azt az első találkozást is. De mire észbe kapott, ez az ötödik is kudarcba fullad, a férfi ugyanis elnyúlt a kanapén amíg Kisjuli a körtét flambírozta.

A körte isteni lett, Kisjuli alig tudta abbahagyni a kóstolását.

Azzal a pléddel takarta be Petit és a férfi válla-álla között alvó macskát, amelyet az egyik önérvényesítő tréningen megismert lány Jézuskájától kapott, majd a kanapé elé ült a földre és megette az összes tejszínes krumplipürét, a kissé égett camambert-ekkel és a flambírozott körtével. Tulajdonképpen nem bánta, hogy magára marad. Úgyis dolgoznom kellene, gondolta, elő is vette a hazacígölt mappákat, benne a tavalyi kimutatásokat és az idei terveket, de képtelen volt elmerülni bennük.

Petit figyelte, ahogy az látszólag édes álmában forró levegőt fúj maga elé és meghatározott időközönként úgy nyöszörög, mint amikor éjjel Kisjuli addig köröz hosszú vékony ujjaival a férfi csípőjén, amíg az felé nem fordul és szájon nem csókolja.