Már az alapszakasz időeredményeiből sejteni lehetett, kik hadakoznak majd az érmes helyekért a sorban hetedik Sárkányhajó Kupán, keveseknek sikerült ugyanis 1 perc alá tornászni időeredményüket. Ez mégsem jelentette azt, hogy izgalmak nélküli nap elé nézünk, már csak azért sem, mert az idei 16 nevező csapat között nem egy, a mezőnyben már-már rutinos rókának számító, évről évre visszatérő, hasonló kvalitású legénység is feltűnt, akik egymásnak is visszavágót fogadtak.
Míg tavaly amatőr és profi kategóriába sorolták a nevezőket a főszervezők, [azaz a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat (GYIÖK), a Kalocsai Kulturális Központ és Könyvtár (KKKK) és a Bajai Sárkányhajó Club], addig idén visszatértek a gyökerekhez, és egy kalap alá vonták az összes indulót. Ehhez azért kellett az is, hogy ezúttal nem indított csapatot a Speed Dragon Baja, sem a Kalocsai SE, így nem is volt szükség szegregációra, és helyénvalóvá vált az az állítás is, hogy a kupa amatőröknek biztosított versenyzési lehetőséget.
A kezdés előtt ezúttal is közös bemelegítést tartott Bodnár Erika aerobikedző, majd kis csúszással a testvérvárosunkból, Kúlából érkezett, most debütáló csapat és a kalocsai önkormányzat legénységének párharcával kezdetét vette az egész napos lapátolás.
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek
Vízre szállt az Éva Fitness Biotech, a Szépek, a Jobbik Kalocsa, a Tűzoltóság, a Vízügy, a Budamobil Cargo, a GYIÖK, a Benedöki Búvárok, a Szentkereszt, az Aerobikák, a Hajótöröttek, a 3-4 Homokmégy, a Vöröskereszt-Mentők és a Kalocsai Gyermekotthon.
Az alapszakasz futamaiban elért időeredmények alapján párosították össze a következő nyolc futamot, így legalább kétszer minden csapat evezhetett. Ezekből a párharcokból azonban már csak a győztesek juthattak tovább, kialakítva a legjobb nyolc, majd a legjobb négy mezőnyét. Így esett, hogy a harmadik helyért a Gyermekotthon küzdött a Jobbik Kalocsa csapatával, akik közül az előbbinek sikerült pár tized másodperccel hamarabb áthaladni a célvonalon.
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek
A döntőt a két leghangosabb gárda vívta, zengett a „3-4, Homokmégy!” és a „Bikák, Bikák, Aerobikák!”, parázs hangulatot teremtve ezzel az egész partszakaszon, utána pedig majd’ egy percig zúgott a „húzz, húzz, húzz” ütemet adva a közös lapátolásnak.
A két legénység annyira fej-fej mellett haladt, hogy egy ponton azért izgultunk, nehogy összeakadjanak a lapátjaik, de a csapatokat ez sem zökkentette ki a ritmusból, az utolsó centiméterig mindent beleadtak.
A nagy csatából végül a tavaly is első Aerobikák kerültek ki győztesként, maguknál tartva ezzel a vándorkupát.
Az ünneplés közben persze ment az egészséges szurka-piszka, de a végig sportszerűen versenyző csapatok a „jövőre veletek, ugyanitt” versenyszellemben gratuláltak egymásnak.
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek
Felemelő pillanatok voltak, amikor a nap végén a kúlai önkormányzat hajója és a győztes Aerobikák egysége magyar zászlókat tartva csorogtak le a célig, miközben nemzeti Himnuszunk hangjai szóltak a hangszórókból.
Az ünnepélyes eredményhirdetésen aztán a szervezők nevében Kovács Bertilla ifjúsági polgármester, és Török Luca alpolgármester a hagyományok jegyében átadták a kupákat, emlékplaketteket, érmeket és okleveleket a helyezetteknek és az indulóknak.
A két szervező ilyen titulusban ezzel búcsúzott a kupaszerevezéstől, fáradhatatlan munkájukat Mezey Gabriella mostani és Marton Katalin egykori ifjúsági referens egy-egy szál virág kíséretében jelképesen is megköszönte.